Boldog anyák napját gyermekeink tiszteletbeli anyukáinak, akik délelőtt szívn...gondoskodnak a kis aranyosokról! -posztolta ma egy anyuka facebookra és bár láttam félálomban, nem reagáltam rögtön. Hagytam magam belesüllyedni az álom és ébrenlét közötti senkiföldjébe. Még sosem köszöntöttek anyák napján. Fognak valaha? Akkor láttam egy kis pucér seggű békát, aki lehetne az én újszülöttem is. Nagyon, de nagyon távol van. Messzebb, mint huszonéveim elején volt. Azóta összeszedtem annyi lelki sérülést, ami cisztákká áll össze és megakadályoznak szinte bárminemű kapcsolatot. Amivel tulajdonképp okés vagyok. Volt egy távkapcsolatom, sokat jártam legalább Párizsba, húztuk vagy fél évig, nettó húsz napot töltöttünk együtt kb, azután öt hónap böjt. Nem tudom, hogy volt-e valaha ilyen, amióta elvesztettem a szüzességem. Valahol van gomez és nagyon szívesen megdugna ha arról lenne szó, de már valahogy nem mozgat. Hála Istennek, mondhatnám, az már a múlt és lezártam - nagyon helyesen. De senki sem mozgat semmilyen szinten és ez nem okés. Volt a szörftáborban egy ilyen kis mindenkikedvence fiú, igazi eyecandy, de ott még nem nagyon vettem észre, a franciával voltam. A tábor végével annak is vége lett, a többiekkel meg találkozgattunk párszor reunion címen. Egyik ilyen alkalom után eyecandy bepróbálkozott, nála aludtam és nem lett semmi. Meztelenek voltunk, óriás kémia, teljesen el tudtam lazulni, tök jól reagált a testünk egymásra (legalább annyira, mint anno gomezzel, csak belé nem voltam szerelmes) és mégis, folyton újabb kifogásokat kerestem, hogy miért nem és ő reggelig próbálkozott, majd elment. Még egyszer írt és akkor valamiféle hajlandóságot mutattam arra, hogy talán majd egyszer, valami...Másnap elment és három hónap múlva az argentín barátnőjével költözött haza. Tulajdonképp örülök nekik, nem én vagyok, akit keres. Engem senki sem keres. Vagyis nem az vagyok, akit bárki keres most. Aztán újabb több hónapnyi csend és akkor jött a székelyfiú. Ő meg még hulla szerelmes az ex-menyasszonyána, aki karácsony este költözött el tőle, aznap, mikor mi megismerkedtünk (a kettő közt nincs összefüggés). Aztán aznap találkoztak először véletlenül, mikor mi másodszor (nem annyira véletlenül, ő tudta, hogy ott vagyok, azért jött oda). Akkor még veszekedtek egy sort, majd mire szembenéztem azzal, hogy én kívánom ezt a fiút és húsvét előtt lefeküdtünk....na utána sírva hívta a lány, hogy béküljenek ki. Kibékültek. End of story. Féltem, hogy befordulok, magas falat építek megint, de tudatosan semmi ilyesmi nem történt. Nem esett rosszul, maximum az egomnak, de azt meg úgyis lehet elengedni szépen, szóval nem baj. Semmi sem baj. Megkönnyebbültem, engedem, hadd menjen. Én megpróbáltam, nem? Hát mit tehetek én róla, hogy neki is más kellett? Én mindent megtettem, lássátok! 
Közben meg itt porosodnak a válási papírok a konyhaasztalon. Exférj aláírta, tanúk aláírták, én aláírtam és pezsgőt ittunk rá, mégsem adtam még be. Már magam előtt sem áll meg a sztori, hogy miért nem. Volt helyette válós fotózásunk (jóbarátnőnek fotós vizsgamunka, nem a mi ötletünk volt), minek végeztével aztán elájultam alaposan. Mentők, kórház, urológia, sebészet, méhen kívüli terhesség-gyanú (ekkora kibaszott pechem nem lehet, hogy az elmúlt fél évben egyszer, gumival és mégis. mégsem, szerencsére) nőgyógyászat, magán nőgyógyász, endometriózis-gyanú, specialista, torna,diéta, kutyafasza meg rengeteg elbaszott pénz. Most meg itt fekszem egész nap az ágyban, várom a menstruációmat, meg hogy kiürítsem a cisztámat, ami kurvára fájni fog, azt mondták. Szóval várom, hogy fájjon. Várom, hogy menjen. 

Reggel aztán jött a menetrendszerű másnap, a megbánással, a fáradtsággal és a vigasztalhatatlanul hulló esővel. Leszenvedtem magam baguette-ért, amíg E. aludt, igazi esernyőkicsavarós, bénázós performansz után a Les Hallesbe torkolló utca (P. mesélte, hogy egyik nap nem tudott arra menni, mert hermetikusan le volt zárva az utca és környéke. Kérdezte, hogy mi történt, kiderült, hogy Erzsébet királyné erre járt és szeretett volna sétálni és shopizni picit a nagybetűs PÁRIZSI UTCÁBAN, ezért lezártak gyorsan mindent. Alaposan dokumentálták a sétát, a baguettes, a sajtos és az újságos kirakata is tele van a "királynő itt járt"-fotókkal) macskakövein csúszkálva megint elöntött a "de baszki, legalább Párizsban vagyok!"-érzés. Vettem friss zöldséget, narancslevet, tojást, ilyeneket, Táj nagy örömére, P. meg kómás fejjel, hitetlenkedve figyelte, hogy mennyit eszünk reggelire. Kérdezte, hogy ez ilyen magyar szokás? Mert ők maximum egy croissant teával vagy ilyesmit bírnak enni felkelés után. Szemérmesen mosolyogtam, nem akartam mondani, hogy ez a csóró nyaralás-féle szokás, amikor indulás előtt eszünk, aztán majd este legközelebb.

Lett egy lakótársam. Terápiás dolog ez, mert velem nem lehet együtt élni. Megmondta az exférj is, én meg elfogadtam, mint tényt. E.(ki emlékszik már, hogy hívtam itt a blogban) és Máj szakítottak, ő meg ideköltözött, amíg rendeződnek a dolgai. Mi leszünk a két macskás öregasszony. Szeretek vele lakni. Szeretem, hogy lehet velem lakni. Mindennek tetejébe még nyaralni is együtt mentünk.

E. 8 éves kora óta szeretett volna eljutni Párizsba, úgyhogy elmentünk. Találtam olcsó repjegyet, azt hiszem, 32-re jött ki oda-vissza és előkapartam a couchsurfing accountomat. Feldobtam, hogy augusztus 25.-31. között keresünk szállást. Írtam két lánynak és egy párnak, ebből az első kettő válaszra sem méltatott, a pár legalább visszaírt, hogy nem jó nekik. Itt azért nagyjából már tudtam, hogy pasinál fogunk lakni, a CS-ben tapasztalt barátosném tanácsát követve legalább két helyre elosztva az öt napot, plusz B-C tervek, ha bármi rosszul sülne el. Sok ajánlatot kaptunk, ezeknek a creepy fele egyből kuka (ilyenek mint: lefotóználak a műtermemben, elvinnélek a Vespámmal várost nézni, plusz a félmeztelen, ágyban fekvős képeket feltöltők és persze a referencia nélküliek) további szűrő volt az elhelyezkedés, lehetőleg az 1-3 zónán belül szerettünk volna lakni.

2002. február 9.

Elmúlt a szülinapom. Feltöltőkártyát kaptam és virágot. Voltam ír népzenei koncerten. Tökjó volt, élveztem is. Ittam két cherrys barackot, megvolt az alaphangulat. A végén volt tánc, Anyuci is beállt. Kicsit égő volt, de nem gáz. Képzeld, hívott a Lali. Ja, ez hülyeség. Ilyen smseket ír: Drágám, ne haragudj rám, stb. Ennek az volt az előzménye, hogy szerdán (a szülinapom) álltunk a folyosón és a Lali beszólt valamit. Dumáltunk és valamivel felhúzott. Jelképesen tökön akartam rúgni, mire közelebb jött és eltaláltam. Szegénynek tökre elkékült a feje. Mondta, hogy masszírozzam meg. Felajánlottam a gyógypuszit és azóta majdnem minden nap beszélünk telefonon, vagy smsezünk. Jófej ez a gyerek, nagyon szeretem. Kicsit vissza kell fognom magam, hogy ne mondjak el neki mindent. Pénteken a Zsolti azt mondta, hogy beszélni akar velem, valami fontosat. És rendes is velem, nem tudom, hogy mit akar tőlem. Node majd holnap megtudom.

Ja, jártam a Matyival és szerdán már szakítottunk is. De ami tényleg furcsa, hogy jóban vagyunk, bár lehet hogy azért, mert még mindig reménykedik.
Apropó remény: Máté. Kezdjük a csütörtökkel: Értem jött nyolcra kocsival. Kaptam tőle egy cicust, ami egy kosárkában ül. Kivitt a kilátóhoz. Annyira jó volt, azt hittem, akkor és ott, hogy szeretem. Kiálltunk a kilátóhoz és annyira jó volt! Megcsókolt és átölelt, aztán mert fáztam, beültünk a kocsiba. Vagy egy órát üldögéltünk még, zenét hallgattunk és akkor átöleltem és azt mondtam neki: annyira szeret...mire ő: én meg téged imádlak, én meg azt mondtam, hogy azt akartam mondani, hogy szeretek vele lenni. Kicsit láttam rajta, hogy szarul esett, de nem akartam lekötelezni magam. Aztán még kocsikáztunk a városban és nagyon jól éreztem magam. Aztán tegnap úgy volt, hogy négyen megünnepeljünk a szülinapomat. A Mátét meg kirúgták a kóterből rossz magaviselet miatt és nem volt kedve velem lenni, aludt. A Petiék eljöttek, szétröhögtük az agyunkat, spagettit ettünk. 8-kor elvittek a Petiék a Tekébe. Ott találkoztam a Dominikával és a Bettivel. A Domi már seggrészeg volt és a Bettiben is volt pia. Én is ittam egy kicsit. Pont jó volt a hangulat, hülyültünk, és a mi asztalunk körül forrt a buli. Egyszer csak megszólalt az egyik csaj: Emma, itt van a Mátékád! Odanéztem és tényleg ott volt. Nem édesdeden aludt otthon, ahogy én naiv elképzeltem, hanem ott áll a Teke közepén a haverjaival. És a mikor megláttam és ő is engem, még ő vágott pofákat. Próbáltam nyugtatni magam, végül odamentem hozzá. Nem balhéztam, hagytam, hogy kimagyarázza magát. Utána csodálatosan éreztük magunkat. Megtanított (próbálkozott) biliárdozni, még egyszer a golyót is sikerült eltalálnom, de aztán feladtam. Sokat ittunk mind a ketten. Majdnem letámadtuk egymást ott helyben. Nagyon felizgatott. Hazafelé mind a ketten tudtuk, hogy mi fog történni. Feljött. Jó volt, de ne szaladjunk ennyire előre. Az úton bokszoltuk egymást, nagyon nagyon sokat nevettünk. Szóval feljött. Mint a filmekben, rögtön a tárgyra tértünk. Az Anna meg a Peti hozott pezsgőt, aminek még több, mint háromnegyede megvolt. Behoztam és picit rásegítettem vele a dolgokra. Legalább kétórás petting volt. Kegyetlenül kínzott és nem akart belém hatolni. Én kerültem felülre és én irányítottam a dolgokat. Akkor meg én kínoztam meg. Mire már ő sem bírta, kicsit szűk voltam, rásegítettünk egy kis krémmel. Alig volt bennem, már elsült. Ki volt akadva, ezt is kudarcként élte meg. Pedig nekem nagyon jó volt vele, igaz hogy nem mentem el, de fergeteges volt az előjáték. A pia mind a kettőnkből kihozta a maximumot. De sajna a Máté épp amiatt sült el hamar. Szóval van hátulütője is. Reggel arra ébredtem, hogy figyel és gyengéden simogat. A hajamat és a meztelen vállamat. Olyan nagyon jó dolog volt. Ez az, ami kimaradt az Ábellal. Na, ja, Ábel. Annyira nagyon jól éreztem magam vele. Na azt hiszem, ilyen a szex. És van mellette némi szerelem is, csak még nem tudom mennyi, Szóval reggel azt dumáltuk meg, hogy ma este megyünk Zombára. Egész nap erre készültem, hajat mostam, beszárítottam, teljes körű szépségkúra, stb. Erre felhív fél órával a tervezett indulási idő előtt, hogy az anyja nem adja oda neki a kocsit. Kérdeztem, hogy akkor hová megy, mire benyögte, hogy Csabeszhez ugrik át. Kicsit kibuktam, mert ez nem az első már. Annyira elképzeltem ezt a mai estét! Rögtön szakítani akartam vele, fel is hívtam, de elbőgtem magam a kagylóba. Érezni akartam a testét, a csókjait a testemen és a közelségét. Azt nem tudom, ő hogy érez irántam, de úgy döntöttem, kap még egy esélyt, de lefektetünk bizonyos szabályokat. És hogy ezt most egy nyitott kapcsolatként fogom fel. Meg azt is megértem, illetve meg kellene értenem, hogy a haverjaival is akar lenni és remélem, hogy csak vele van. Majd meglátjuk, hogy mi lesz, de nem akarok szakítani vele és beleszeretni sem akarok. Na jó, jó éjszakát.

2015. január 19.

Rákerestem erre az arcra a könyvön, háááát. Semmi látható nem maradt a macsóságból, dögösségből. Így van ez majdnem minden exszel. Meg mindenki mással, aki nem Gomez. Senki nem kíváncsi már az egymás körül pörgésünkre, én magam sem és egész jól elnavigáltam az elmúlt pár hónapban nélküle. Olyan általános jól-lét lett az uralkodó az életemben, amire régről emlékszem. Fettel közösnyaralás, swingerezés, egymáshoz idomulás, szabadság. Két hét múlva 28 leszek és sosem éreztem magam ennyire nőnek, ennyire csinosnak, magabiztosnak és még a mellem is megnőtt, nekérdezd, de tényleg. Karácsony táján aztán több embertől, változatos körítéssel, meg különböző nyelven és ezerféle szándékkal kaptam meg, hogy nincsenek érzelmeim. Hogy a felszín alá nem lehet bejutni, hogy shallow vagyok. Könnyen dobtam a témát az elején, mert nem ér el hozzám (ugye). Aztán meg valami borgőzös karácsonyi szentimentális estén meg csak bejött és mondjuk, hogy foglalkoztam is vele. Ok, ez van. Ettől még én én vagyok és nem hazudok, legalábbis másnak nem. Felépítettem ezt a burkot és jó benne lenni, kényelmes, otthonos. Mondjuk, hogy elfogadom, hogy nekem érzelmeket kellene megélnem, neadjisten kimutatnom, de már régen nem tudom, hogyan csináljam. Bölcs barátom azt mondta, úgy bonthatom le a falat, ahogy felépítettem. Tégláról téglára.

Kapóra jött hát Gomez újabb részeg üzenete szilveszterkor és már ott bekurbliztam magamban szarturbinát és ráöntöttem a Beni csajára a vívódásaimat, amik akkor még arra szolgáltak, hogy a Beniről terelje a figyelmet és ne dugjam meg ott azonnal. Az a pasi! Pont mint én. Pepitában. Tudom, hogy kölcsönös a vonzalom, már a nyaraláson is megdugott a szemével mindenhonnan mindenhogyan. És nem tud összerakni egy értelmes mondatot és ELPIRUL ha hozzám beszél! Meg kell zabálni! Közben meg éppúgy lelki nyomorék, mint én. Menthetetlen, mondta rám a fet. De közben meg van egy édeskedvesnaiv friss barátnője, aki úgy szereti őt, ahogy én szeretnék tudni szeretni. Persze, én is tudom, hogy pofára fog esni, de akkor is tisztelem őt a bátorságáért. 
Én csak belül tudok így rajongani Gomezért, (nem is a szívemben csak a fejemben) merthát önérzet is van a világon, azistenszerelmére!

Pár hónapja rengeteget dolgozik, heti 6 nap, napi 12-14 órát. Heti egyszer elment bebaszni és addig ivott, amíg bekúrt annyira, hogy rám írjon. MINDEN KIBASZOTT HÉTEN. Viszont józanul nem válaszolt egyetlen üzenetemre sem, így aztán nem voltam vevő a részeg évődésre sem. Már fet szólt rám, hogy nem bírja nézni a parasztságomat, de az épp annyira szólt a vele való kapcsolatomról is, mint a Gomezről. Közel kerültem hozzá és valahol azért nyilván kötődésre, biztonságra, társra vágyom és próbáltam Gomezt kipaterolni a képből. Lehet ez volt az okos. Aztán valahogy jött ez a kattanás, hogy nekem éreznem kell és találkoztam vele Január első hetében és a másodikban is. Hát most érzek. Egy nyomorult hullámvasút, hiába zárták be a Vidámparkot, nem lehet leszállni róla. Jaj tényleg a kép, amit onnan küldött az egyik lovon és átöleli a nyakát és jaaaaj. Az még 2013 nyara volt. Na akkor nem voltam egyben. Akkor ezen a szétesős, halálraítélt lélekvesztőn ültem egész nyáron. Meg ősszel meg télen. 
És most újra. Félelmetes. Elsírtam magam épp az imént a Szerelmünk lapjai bemutatóján. 

Hogy legyen valami konkrétum is: 2015 első randiján elhívott szaunázni. Nem éjjel találkoztunk és nem a négy fal között. Van egy ilyen bdsm training metódus, ami úgy kezdődik, hogy a subnak minden jogát elveszik, attól kezdve, hogy az ágyban aludjon, a dom szemébe nézzen, extrém esetekben még az ürítés módját és idejét is. Így aztán minden apró "privilégiumért" amit visszakap, roppant hálás lesz. Na valahogy így voltam én most ezzel a szaunás cuccal is. Nem is tudtam mit kezdeni a hirtelen vakító napfénnyel, semmi természetes nem volt a viselkedésemben. Aközött ingadoztam, hogy elsírom magam és hazaszaladok vagy viselkedjek inkább egy laza haverként. Roppant hiteles lehettem ez utóbbi szerepben, néha csöndesen a bajszom alatt magam is elmosolyodtam magamon. Annyira le tudtam zárni a falat, hogy semennyire nem érintett meg, ha megérintett (érteeed) szóval roppant kínos volt na. Ami még mókás volt, hogy írtam arról, amikor alvásból mindig úgy ébredek fel, hogy egymás tükrei vagyunk. Na, most ültünk valami napozóágyon és elkaptam a mozdulatot, amikor a tükrömbe rendezte a lábát, úgyhogy egy misztérium eloszlott. Biztos vagyok benne, hogy nem tudatos, de arra kíváncsi vagyok, hogy valamennyire észleli-e amit csinál.

Bevásároltunk. Akkor már úgy voltunk, mint a borsó meg a héja, egy nagyon régi pár, akik egész nap csipkedik egymást finoman, de azért távol valahogyan. Hazamentünk, dugtunk, jó volt, mindig az, életem dugása. Közös zuhanyos-romantikus-hátmosós, együtt szívós, beszélgetős (sokat beszél. tud többet mint én. Valahol az a fantáziám, hogy szegény ritkán jut ilyesmihez, úgyhogy hagynom kell. Vagy csak őszintén érdekel, amit mond. Ezt még nem döntöttem el.) együtt ágybabújós, jóéjtpuszis este volt. Aztán a jóéjtpusziból csókolózás lett és abból meg smárolás (tudom, hogy a kamaszok csinálják, na pont olyan volt) aztán olyan remegősen vágyakozós pettingbe váltott és az pedig kapaszkodós, végig megfeszült, minden idegszálunkkal egyesülni akarós egymás nyálát ivós szeretkezésbe. Komolyan azt éreztem, hogy a sejtjeim valahogy átdiffundálnak az övéibe. Jé, ilyen szó tényleg van, vagy csak elaludt az autocorrect? Biztos van valamilyen szintű figyelemzavarom. Szóval épült szépen az orgazmusom, fiatalon úgy mondtam, amikor "jön a vonat" és valahol azt is tudtam, hogy összefügg az övével és nem fogom tudni kivitelezni azelőtt, hogy ő felérne. Volt is a végén egy ütem, amikor megragadtam a formás kemény fenekét és hát...nem vagyok büszke magamra, de nem engedtem ki. Utólag aztán elnézést kértem a vaginám nevében. Azt mondta, hallotta, hogy még ne, de nem bírta tovább. Mondom én nem mondtam. Azt mondja nem hangosan. AHA! Gotcha! Te is ott voltál az én fejemben! Elfelejtettem, hogy milyen vele lenni. Hogy befejezi a gondolataimat. 

Aztán reggel hazamentem és nem vesztünk össze és nem is tűnt el különösebben, azt hiszem még válaszolt is valami üzenetemre, mégis ahogy kiürült a dopamin a szervezetemből, olyan mélyre kerültem, ahol jó ideje nem voltam. Mindenen elsírtam magam, átmaszturbáltam napokat fájdalomcsillapításként és nem mozogtam, nem kerestem mások társaságát, tulajdonképp megpróbáltam túlélni. Egy ponton még fettől is segítséget kértem, de sírásba fulladt az este, aztán túlszívásba, nyugtalan alvásba és reggelre ugyanolyan rossz állapotban voltam, ahogy odamentem. Haza is vitettem magam, ahol ha filmben lettünk volna, kirúg a kocsiból, utánam dobja a táskámat, mint ahogy a szavakat hányta utánam: Menthetetlen vagy! Koppantak volna az aszfalton súlyosan, napokig visszacsengősen. 

Jut eszembe, decemberben is találkoztunk Gomezzel. Egy olyan buliból léptem le, hogy Benivel kerülgettük egymást, meg a szemkontaktust, meg hogy ezt más is észrevegye rajtunk kívül. Rég óta foglalkoztatott a kólás szex gondolata, tudod, a seggétől szívta fel a kokaint-típusú könyvek, filmek, úgyhogy rápróbáltunk. Azon kívül, hogy volt benne valami megkapóan dekadens és biztos vagyok benne, hogy kurva jól néztünk volna ki filmen (miért nem rögzíti ezeket senki?) nem volt annyira meghatározó. Fűvel vagy csokival sokkal maradandóbb élmény. Talán mert nem az önbizalommal van gondom közben, hanem az ellazulással, meg az érzékszerveim megnyitásával. Ezt is megfejtettük, ugorgyunk.

Elfáradtam, órák óta hányom már itt a lelkem.

Utána volt, hogy egyszercsak ráírtam valamit és válaszolt és még aznap találkoztunk. Rossz napom volt és ezen csak mérsékelten segített a barátnővel megivott majd' egy üveg vörös, meg a kikötözős, magassarkús, combfixes, vibrálóműpéniszes, mindent felvonultató szex. Az már nem barátnővel, de így visszaolvasva megvolt ahhoz is minden. Szóval utána beleszívtam egy cigibe, ami két slukk után a kilépőm lett, és Gomez kihasználva az állapotomat egy olyan szürreális tripbe rántott be magával, hogy azóta is józanodom belőle. Több órás one man showt nyomott le a kedvenc számaiból. Merthogy tökéletes tiszta hangja is van neki, mer' mér' ne. Először csak úgy szoftba nyomta, volt ülve táncolás is, meg vállalhatatlan ezredfordulós slágerek. Ez volt az ellazító, alapozó fázis. Aztán, amikor önfeledten röhögcséltem a takaró alatt mint egy egybites hülyepicsa, jött a hardcore Caramel fosromantikus tökéletes egyedi hangszínen előadott berántós szám. Persze nekem háttal, mert még úgy tűnne, szerelmet vall, azt meg azért... merthát önérzet is van a világon, azistenszerelmére. Ugye. 
Na most meg megint Szerelmünk lapjai bemutató a TV-ben. Ki kellene kapcsolni. 

Aztán meg az egysejtű-állapotomon szórakozott és mivel kiapadhatatlan humorforrásnak tűnt, óvatosan váltogatta a cukiságokat és a kínzásokat. Előző kategória amikor kimegy az ajtón cigizni és a szám refrénjére még visszajön egyet énekelni-táncolni, vagy megjelenik az ihatatlanul cukros teájával vagy egy túró rudival. (Miért szereti minden pasim a túró rudit ennyire? Ez tuti valami korosztályos vagy nemzeti ártalom, mert nekem semmit nem jelent. Megeszem, ha épp az van, de nem kultikus kaja az életemben. Bezzeg a túrós puliszka! Mondom én, hogy nemzeti dolog!) Váltótársként viszont megcsinálta azt, hogy az egyik refrénre egy filmből lopott reflektorral jött be a félhomályba, nyilván már tudta, hogy oda fogok nézni. Emellett fáradhatatlanul provokált. Van egy elmélete, hogy a kis vitáink négy nap együttjárás alatt tettlegességig fajulnának. Nem tudom, ez alatt a három óra alatt is volt egyszer, hogy majdnem megütöttem és akkor meg sértődötten nézett.  
- Igen, de sosem próbáltuk ki azt a négy napot!- mondtam lefelé biggyedő szájjal, olyan igazi négyévesesen.
- Nem, mert akkor elveszítenénk ezt. És átölelt hátulról és belecsókolt a nyakamba és odavágott az ágyra és megdugott még egyszer szenvedélyesen, csak hogy érezzem a súlyát. Meg annak is, amit elveszítenénk. Szerinte.

2002. február 5.

Néha nem jó, ha az álmok valóra válnak. Járunk Matyival. De nem szeretek vele lenni, meg kidobni sem akarom, De végül úgyis az lesz. A mozi után megdumáltuk, hogy elmegyünk valahová, 8-ra meg jött a Máté Daewoo Maitizzal. Láttam, hogy javítani akar a kapcsolatunkon. Bemutatott a haverjának, el akart vinni bulizni, ráadásul Zombára. Azt hazudtam neki, hogy megdumáltuk Annával már előbb, hogy hozzá megyek bulizni. Szóval Matyival 10-es busszal átmentünk Tolnára és a Billiárdba mentünk. Én már akkor rájöttem, hogy nem igazán kell nekem a Matyi. Túlságosan ragad rám. A Mátéban jobb, hogy titokzatosabb és lazább a kapcsolatunk. Nem tudom, hogyan rúgjam ki a Matyit.

Másik dolog a Máj. A levelezőtársam. Ha nem hív fel, tökre hiányzik, annyira feldob mindig. Azt hiszem, talán bele tudnék szeretni. Édes nagyon.

De annyira erősen kötődöm még mindig az Ábelhoz. Olyan jó lenne, ha itt volna velem, átölelne és elmondaná, hogy ez az egész félév csak egy tévedés, hogy szeret és hogy soha többé nem akar elhagyni. 

Holnap lesz a szülinapom. Már kaptam egy tábla Milka csokit, meg egy táviratot nagyiéktól. Anyuci kinn süti a tortámat. Az lenne a legszebb szülinapi ajándék, ha megkapnám a munkát és az Ábel visszajönne. Csak ennyit kívánok az élettől. Persze ez is bőven sok. Hogy sikeres legyek (a munkában) és boldog (Ábellal). Bár vasárnap együtt voltam Mátéval (nem szexuálisan) sokat sétáltunk és dumáltunk. Majdnem olyan felhőtlenül boldog voltam, mint Vele. Egy picit összeszorult a szívem a gondolatra. Megfogadtam, hogy a fordulónkig, lehetőleg előtte felhívom, visszaszerzem. Már rájöttem, hogy nem nagyon lehetek mással boldog. Úgy hiányzik.

Más. 5-ös lett a történelem témazáró nagydolgozatom! Ilyen sem volt minimum 7. óta! Azt hittem, elszállok örömömben, amikor megtudtam. Ma nem voltam suliban. Szúr a hátam, mint állat. Lehet hogy nem tüdőgyulladás, csak becsípődött egy ín vagy izom, azért fájhat. Szednem kell a Cataflamot, mint a menstruációmra, szóval az kivételesen volt itthon. Beszedem 3 napig. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a szülinapom.

Kedvesem! 

Holnap lesz a szülinapom. Számadást készítettem az eddigi 15 évemről. Az egyik legboldogabb időszak az volt, amit együtt töltöttünk. Álmomban sokszor még mindig együtt vagyunk. Csak átölelsz és tudom, hogy szeretsz, érzem a szívdobbanásodat és...Na jó, ez hülyeség. Az Anna meg Peti biztatnak, hogy küldjem el neked a leveleket, amiket a szakításunk óta írtam neked. Nem merem, valószínű úgysem olvasnád el. Meghallottam előbb a Crystaltól a Vigyázz rám-ot. Azt hittem, összecsuklom a fájdalomtól. Tudom őrültség, hogy szeretlek és csak zaklatásnak veszed, de a szívemnek nem tudok parancsolni. Az előbb a szívem mélyéről szakadt fel egy szó: MIÉRT?

Miért kell más, miért nem jó? Miért nem szól már szépen a szó?
Emlékszel még? 
Szeress úgy, ahogy én, ez minden, amit kérek.
Ahogy én, úgy ölelj át lét karoddal végre.
Tudnom kell, hogy te nem hagysz el
Talán nálad megpihennék már.

Megfogalmazódott bennem egy mix két dalból, idézetből. Szerintem nagyon találó, egyszer csak úgy kijött a tollamból. 

"Hazug volt minden egyes vers
Álom volt minden nyugodt perc
Az én szívem sokat csatangolt, de már okult
Halandó csak halandót szerethet halhatatlanul.

Ebben a rohadt városban minden rád, illetve ránk emlékeztet, nem hiszem el, hogy téged nem. Bár lehet, hogy ezek csak nekem nagy dolgok, számodra csak apróságok. Nos nem tudom, de az lenne a legszebb születésnapi ajándék, ha hallhatnám a hangodat. A telefonszámom 06-30...

Szia: Emma

2014. szeptember 24.

Egy éve "nem járunk együtt" fetlifeos arccal. Félig nála élek, de még mindig nincs elköteleződés, nyűg és nyavalya. Tök jól kezeli a hisztijeimet, tök jól kezeli a Gomezes helyzetet. Mert hogy van helyzet és mindent elmondunk egymásnak. Legutóbb, amikor Gomeznél jártam (nyáron valamikor) az maga volt a tökély. Tényleg. Végre valami igazi. Mint egy jó hamburger félévi diéta után. Tökéletes volt. A beszélgetés, a csókolózás, az elalvás (összebújva, összekulcsolt kézzel, közben a Dirty Dancing zenéje szólt) Mint minden alkalommal, amikor megérint a boldogság szele, kézen fogva jön vele a pánik: mindjárt vége, mindjárt vége! Jött akkor is menetrend szerűen, de elküldtem. Csak feküdtem ott és elfogadtam, hogy ez csak erről a percről szólt és hálás voltam ennek az egy estének, hogy aztán feltöltődve álljak neki a következő diétás hónapoknak.

Gondoltam én. és elméletben tök jó is volt. Még reggel is jó volt, amikor eljöttem, nem veszekedtünk, ami önmagában kuriózum, sőt üzenetet is írt, hogy sajnálja, ha furán viselkedett. Ho-ho-hó, felnőtten, kongruensen kezelem a helyzetet, befogadó és türelmes vagyok, csupa mosoly és szeretet.

Tartott ez addig, amíg másnap átmentem fethez, ahol elkezdett bennem gyűlni a feszkó. Egyre jobban belepörgettem magam, szapultam mert nem jött haza időben, mert egy drogos lányt pátyolgatott két napig (nem érdekel volt-e valami, mit gondolnak mások?). Egyszer aztán belekezdtem: Igazából az a bajom, hogy... és kitaláltam valami bullshitet, amivel még jobban belepörgettem magam a dühömbe. Majd másodszor is nekifutottam: Igaziból nem veled van baj...csak féltékeny vagyok. Értetlen volt. Harmadszorra kiböktem: Igazából nem is féltékeny vagyok, hanem bűntudatom van, mert Gomezzel voltam. Kérdezte, ez miért baj? Összevesztünk, rossz volt? 

És itt összeomlottam, bele a karjaiba:
-Ohhhholyan tökéhhhéletes vooolt! 
-De ez miért baj?- közben szorosan tartott, mert a lábaim felmondták a szolgálatot
-Mert nem vagyunk együtt, mert nem lehet állandó ez a tökéletesség, mert nem működik. Mert ez ami kettőnk között van, működik és az nem és választottam, de nehéz.
Eltolt magától és a szemembe nézett:
-Ez ami köztünk van, nincs. Az ami Gomezzel van, az valódi. Ne engedd őt el.
Bőgtem, mint egy szamár. Újra odahúzott és azt kérdezte:
-Kérsz bablevest?
"Miii, összeomlik az életem, egy roncs vagyok, érzelmileg rottyon és komolyan azt kérdezi, kérek-e bablevest. Tuti nem normális, szociopata beteg állat"
Kifelé csak kerek szemmel néztem, szipogtam és azt mondtam, nem tudom. Ott hagyott és mire visszajött, már abbahagytam a bőgést, csak nagyon nagy, nagyon kék, krokodilkönnyes szemekkel néztem, ahogy a teli tényér forró levessel bekacsázik és elém rakja. És tudjátok mit? Segített. Álomba simogatott és vége volt a krízisnek.
Hát így vagyunk mi.

Hullám szerűen begyűjtök pár hódolót jellemzően akkor, ha nagyon eluralkodik a semmi a lelkemben. Mint a Végtelen Történetben amikor a semmi elkezdni felfalni Fantáziát. Még a Tinderre is rápróbáltam, másfél hét után kuka, untatott. Nem ismerkedem, nem kavarok senkivel, nem foglalkoztat. Az kell, hogy rajongjanak, meg akarjanak és ennyi elég. A legtöbb igényemet fet kielégíti, a vágyódásom tárgya pedig még mindig Gomez. Írtam neki is levelet, mert miért ne, annyival voltam érettem tizenévesen, hogy akkor nem küldtem el.

Ezt találtam minap: "Talán már nem tudunk leveleket írni, hozzászoktunk a net villámvallomásaihoz, a gyorsan emészthető tényközlésekhez, s amikor valami igazán fontosat szeretnénk mondani, már nem találjuk a formát. Benne ragadtunk az éjszakai világmegváltások bizonytalan gondolatfoszlányaiban, s ha már nincs más, maradnak a vicces beszólások, egymás szolid alázása, s marad az egymás mellett elbeszélés művészete." Egyszer egy rosszul sikerült szilveszter után panaszkodtál,hogy magányos vagy, mint a templom egere. Óriás önuralommal, de nem javítottalak ki. És most ez a mondat jár újra és újra a fejemben napok óta. Teregetés közben, reggel ébredés után, villamoson, szinte bárhol-bármikor rám tud törni, annyira, hogy észre sem veszem és már ott vannak a könnyek. És nem beszélek róla senkinek. Pedig az terápiás. Ugye. Meg az alkohol, meg a munka, meg a barátok- haverok, meg a sport, meg a játék, meg a pszichodráma csoport. Az van, hogy felépítesz magadnak egy világot, egy kényelmes otthont, életet és jön valami, ami lerombolja az egészet. És akkor újraépíted. Gondolom ez az élet, meg fejlődés. Mindig próbálod kicsit biztosabb alapokra helyezni, kevesebb rizikóval, közben kimarad valami. Az én világomat kevés dolog rezgetheti már meg. Nem kötődöm a szükségesnél jobban emberekhez, tárgyakhoz, helyekhez. Két éve kezdtem érezni azt, amit sokáig nem mertem nevesíteni, hogy szerelmes vagyok beléd. Mintha az egész ilyen áradás, vagy vízesés-szerű sodró valami lenne, ami ellen nem tehettem semmit. Még jóval korábban, amikor a metróban hátrafordultál és felismertél és elterült az a mosoly az arcodon, az a szeretet a szemedben, ahogy nem illik egy idegenre nézni. Olyan volt, mint egy flashback, csak előre. Flashforward. Hogy abban a pillanatban azt éreztem irántad, amit csak évekkel később fogok. Érted? Meséltem már neked erről? Szóval ha visszapörgetem, olyan, mintha nem lett volna választásom. Ez jutott nekem. Hogy a levelezőtársam lettél, a barátom, a terapeutám, a megmentőm, a szeretőm, a lelkitársam, aztán lassan eljussunk a: "Mi van a Gomezzel? Semmi. Kár. Kár."-ig. A bátrabbak, vagy pofátlanabbak, mint a Drew, felteszik a miért kérdést is, de amikor azt mondják: Pedig annyira összeilletek... akkor pofán tudnám őket vágni. Mittudomén, nem akarsz kapcsolatot, nem velem akarod, nem vagy belém szerelmes. Ezt osztotta a gép, lehet ezzel is együtt élni. De hiányoznak a gondolataid, a leveleid. Akkor is, ha most eleged van és sötét gondolataid vannak, azok is a tieid. Szent Iván éjjel (van valami babona ezzel kapcsolatban, majd utánanézek) azt álmodtam, hogy hozzám került az esküvői meghívód. Aprólékosan le volt benne írva, képekkel illusztrálva, hol ismerkedtetek meg, hogy jutottatok el idáig. Fájt persze, de benne volt a döbbenet is: Én miért nem tudtam róla? Semmiről. Kevesen vannak, akikhez szorosan kötődöm, de te azzá váltál és szeretnék tudni rólad. És ne mondd, hogy dolgozol és nincs időd élni, mert gondolataid attól még vannak.

Ennyike. Nem válaszol érdemben. Ott azért tudhattam volna, hogy ideje elengedni. Mégis visszahoztam a halálból ezt a "kapcsolatot" egy újabb adag levelezés, egy újabb tökéletes este erejéig, aztán annyi. A legutóbbi törés azt hiszem az volt, amikor elmondtam neki fetet. Éreztem, ahogy dobog a szíve és remeg és összefüggéstelenül beszél: Azt hittem, hogy csak velem dugsz így, tudom hogy én is mással, de az nem ilyen és azt hittem, az velem van. Kapaszkodtam belé és próbáltam elegendő érzelmet telepatikusan átküldeni mert tudtam, ha kiengedem az ajtón, elveszítettem. És így is volt, megírta, a 655. szakítós levelet 15 perccel később. Persze visszaépítettem a bizalmát ameddig tudtam, de soha többé nem kérdezett fetről. Biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy van. Egyszer még kicsúszott a száján, hogy nem érdemes velem beszélgetni, mert a valódi kérdéseire nem adok választ. Persze, mert azokat nem kérdezed meg, Édes! De minden alkalommal egyre nehezebb volt azt a mesterséges egy estét felépíteni, amikor tökéletes szerelmes párt játszunk. Egyre több lett "amiről nem beszélünk" 

Beszéltem helyette Drew-al, sokat. Gyakorlatilag párhuzamosan lettünk nagyon jóban vele és Gomezzel, ők legjobb barátok. Jellemzően egy ében mondjuk háromszor találkozunk, vacsizunk és megbeszéljük, mi történt velünk az elmúlt 4 hónapban. Ezen kívül bulikban és fb-on. Aztán nyáron valami megváltozott. Talán ott kezdődött, hogy Ancsa (igen ő, aki 2001-ban is) összekavarodott vele valami buliban és láttam Drew-t "csajozni". Elmentünk vacsizni és valamiért kiöltöztem.  Bezárták ránk az éttermet és még átmentem hozzá inni meg szívni és kanapén fetrengeni a világ dolgait megfejteni. Majd hívtunk egy taxit és hazamentem. Sziget után megint együtt végeztünk, nála kötöttem ki egy kis afterra és ezúttal nem mentem haza. Együtt aludtunk és tökéletes volt. A reggel, az összhang, az hogy természetes vele lenni. Majdnem az egész másnapot is együtt töltöttük, kora délután reggeliztünk, hazahozott. Meghatott, hogy végig tartotta a határokat, egy félreérthető mozdulata nem volt. Aztán egyre többet beszélgettünk facebookon, viberen, minden nap. Megfejtettük mennyi az élet, a világmindenség meg minden és magunkat igyekeztük tisztába tenni, Még két randi árán mondjuk hogy sikerült, de nem vagyok maradéktalanul elégedett. Mi a faszom volt ez??? Miért pont ő? Aztán ahogy korábban gépeltem a Májra vonatkozó sorokat a régi naplómból egyre erősödött a gyanúm, hogy hasonló lehet a jelenség gyökere. Az összhang. Hogy összekeverem az intimitást a vonzalommal. Annyira nagyon vágyom rá és olyan kevés embert engedek ennyire közel magamhoz, hogy abból minél többet akarok, akivel ez sikerül. Attól még van bennem egy jó nagy adag bűntudat, hogy elárultam Gomezt, bár fizikailag nem történt semmi, de ha az ő cipőjében járnék ebben a helyzetben, bizony mondom néktek, nem kicsit szorítana minden oldalról.

Hosszan keringett még bennem egy gondolatsor arról, hogy nem tudom elhinni, hogy szeretnek mert én sem tudok szeretni és folyton kívülről várom a megerősítést, de sosem elég, de valahogy nem jön ki belőlem ez most hosszan. Legyen ez egy mementó, hogy valamikor írok róla.

Emlékeztető magamnak: Gomez miatt kezdtem el tornázni januárban, mert volt egy olyan képzetem, hogy jobban fog szeretni, ha még tökéletesebb vagyok. Meg is jegyezte teljesen lenyűgözve nyáron, hogy sokkal jobb a seggem és a mellem is nagyobb, mint amikor legutóbb találkoztunk, de ettől nem keresett többet és nem szeret jobban. Most hogy próbálom elengedni (inkább kevesebb, mint több sikerrel) mintha a lelkesedés is alább hagyott volna. Szeretném a következő bejegyzésemkor azt írni, hogy belsővé tettem a motivációmat és nem hagyom abba a több mint féléves munkát, mert nekem jobb a közérzetem és szeretem csinálni, magam miatt. Ámen.

2004. február 2.

Ki vagyok akadva, összezavarodott körülöttem minden. Kibékültem a Mátéval. 17.00-ra megyek a Matyival moziba, 9-kor meg bulizni a Mátéval. Közben a legjobb haverom a Máj is be van indulva rám. Ja és egy negyedik srácba vagyok szerelmes. Jézusom, mi lesz velem? Mint a filmekben... Mindjárt beszarok. Hogy lehetek ilyen tulok? OK. Mostmár végigcsinálom. 7. óta akarok járni a Matyesszal, ezt nem szalaszthatom el. Mozi után még írok!

...

"Kéne a bácsi tanácsa, mi, kiscsaj? Hát itt van: Koccoltasd az egyiket. Na ja! A Mátét már ismered, a másikkal meg majd meglátod, jobb-e. Várj 1-2 napot, válassz! A Mátét azért dobhatod, mert egy beképzeld barom, s van jobb is nála... (ez az indok), ha meg a Matyi gázabb, elregéled neki, hogy csak szívattad és még élvezted is. De ha rám hallgatsz, dobod a bránermájsztert" (Máj e-mail)

2014. április 14.

2004. február 1.

Elhatároztam, hogy járni fogok a Matyival. Rástartoltam. Mondtam, hogy nincs-e kedve eljönni moziba? Mondta, hogy ok, Pite? Pite. SZóval megyünk moziba. Úgy fél órája hívott fel és pontosítottunk. Meg jó éjszakát kívánt. Édi, mi? Szóval holnap Amerikai Pite 2. Ötkor találkozunk a mozi előtt. Ó, Istenkém, úgy dobog a szívem, add, hogy sikerüljön, add, hogy sikerüljön!

A szülinap. Anna a jövő hétvégén meghívott Billerbe. Csór pénzt és berúgunk. Anyuci beszervezett nekem egy ír zenei koncertet. Szeretem az ír zenét. Vagy majd meglátjuk. No, ez lesz. Meg szülinapi ebéd.

Ja, meg elküldöm Ábelnak az itt maradt dolgait. Már kértem is a büfésnénitől egy dobozt, amibe belecuccolhatok. De most nagyon rámozdultam a Matyira.  Rendes, felizgulok a gondolattól, hogy holnap esetleg a moziban, talán... De a Pite nem olyan hűde simulós film. Node! Ez nem is baj! Most jövök rá, mire célozgatott a Dombi! Az a kis szemét, megfúrja a heverját, de köcsög! No, mindjárt elmagyarázom.  zóval dumáltunk arról, hogy tetszik-e nekem (mármint a Dombi). Mondtam, hogy igen, de szeretnék a haverja lenni, járni a Dombival akarok. Hoppá, illetve a Matyival. Ja meg azt is mondta, hogy ha kipróbálnám, hogyan csókol, lehet, hogy elmennék én is (mert mesélt valami ilyesmi sztorit) Kérdezte, hogy kipróbálnám-e. Mondtam neki, hogy inkább kihagynám. Szóba jött, hogy a Mátéval azért nem nagyon működik a kapcsolat. Erre azt mondta, hogy ne is járjak olyannal, aki nem abban a városban lakik ahol én. Sokkal jobb, ha helyi az illető, még ha messzebb is lakik. Most esett csak le, hogy a Matyira célzott, mert falusi. Szemét.

Apropó Máté. Ma beszélni akart velem 6-kor. Küldött smst, de véletlenül kitöröltem, úgyhogy nem tudtam mire válaszolni, úgyhogy az anyjának írtam, hogy mondja meg neki, hogy a hat óta megfelel. Hát 6-kor nem jözz, sem előbb, sem később. Ja, voltam ma úszni. Megbeszéltük a Tájjal, hogy felhív, hogy mennyire simulós a Pite.  Merthogy ő ma nézte meg. De nem hívott. Biztos későn ért haza. Hívott a Márk, az e-mailes levelező társam. Legalább másfél órát dumáltunk telefonon. Na úgy érzem, ő már egy barátom. Na ja. Amúgy nem is néz ki rosszul. Küldött képet. Mindenről tökjól el tudunk beszélgetni, eddig egyszer hívott fel + most, de egyből nagyon jól megértjük egymást. Ma vallottam be neki, hogy most leszek 15, kicsit kiábrándult, gondolom én. De ő is hazudott a nevében meg a lakhelyében is. Szóval ja. Szóval olyan jól eldumáltuk az időt, hogy csak na, nemsokára megint hív, de ma már alszom.

2014. január 3.

És azóta is a legjobb barátom. Nincs mit ragozni, mellettem volt jóban-rosszban, ismeri a legféltettebb titkaimat, a legperverzebb fantáziáimat és mégis szeret. Épp most foglalja online a biztosítást, mert végre holnap elmegyünk együtt csúszni. Kát autóról volt szó és ismerősök ismerőseiről, végül ketten maradtunk a gáton. Tegnap már azzal jött, hogy úgyis fos idő lesz, ne vegyük meg a síbérletet, hanem üljünk be egy hüttébe és rúgjunk be az árából. Kitartó vagyok. Én szeretném érezni az arcomba csapó jeges szelet, a tüdőmet megtöltő alpesi levegőt és fentről nézni a világot. Szeretnék elfáradni, sokszor elesni, az egészet felvenni GoProval és egy szuper napot tölteni vele.
Valahol azt is tudom, csak rajtam múlik, mennyire lesz szuper a nap. Ahogy karácsonykor elengedtem a görcseimet, hogy nem én leszek a háziasszony, hogy nem én veszem a fát, hogy nem tudom, mit esz

2004. január 30.

Most (pontosabban ma) jöttem haza Pestről. Tök egyedül voltam és nagyon jól boldogultam, büszke vagyok magamra. Egy katalógus tesztfotózáson voltam. Hát én kihoztam magamból a maximumot, a többi nem rajtam múlik.

Te, ez a Budapest dugig van helyes faszikkal. Legalább 10-15-el szemeztem, mint kisebb fajta Adonisz. Szóval az önbizalmam az egekbe szökkent, nincs többé szükségem semmiféle Ábelra vagy Mátéra. Apropó Máté. úgy volt hogy hétfőn találkozunk, vár a busznál, de nem jött el. Azóta se kép, se hang. Szóval ha keresne, gyorsan ki lesz adva az útja. Csak azt bánom, hogy olyan hamar lefeküdtem vele. Illetve nem is bánom, jó példa volt (elrettentő), főként tanulságos.

Ja tényleg, a Dombi. Hétfő délután voltunk náluk. Amúgy évfolyamtársam, 16 éves, nem néz ki rosszul és nagyon jó fej. Ittunk náluk tequilát, nekem egyelőre bejön, bár csak kevertem. Ja, levette a pólóját, csak úgy csorgott a nyálunk Annával. Pechünkre ezt észre is vette. Gondolom, nem volt nagyon ellenére. Aztán az Annát kikísértük a buszhoz, én meg még visszamentem. Családi fotókat nézegettünk és nagyon jól összemelegedtünk. Mindenről tudtunk dumálni, szexről főleg, kicsit be is indultunk egymásra. NODE, nem történt semmi olyan. Talán egy picit belezúgtam, csak egy minimálisat. Megkérdezte tőlem, tetszik-e nekem. Mondtam, hogy nem rossz, nem rossz, de ha már ilyen jól összemelegedtünk, nem kéne ezt elszúrni. Tényleg nagyon jól elvoltunk. A baj csak az volt, hogy emiatt elkéstem otthonról, úgyhogy volt egy kisebb balhé. De nem vészes. Az Ancsa viszont már annál inkább. Nagyon féltékeny ránk, csak azt nem értem, hogy miért, hisz semmi köze hozzá, ő mást szeret. csak egy baj van, a Dombit nem szabad komolyan venni, az Anna pedig azt tette és most csalódott. A másik osztálytársammal is ez történt. Fogdosta meg ölelgette, meg minden, azután megunta és beállt haveri szintre. A Niki meg addigra már kajakra bele volt zúgva . Úgy látom, hogy kezd ez történni az Annával. Olyan féltékeny rám, mint egy nőstényoroszlán. Ja, lehet, hogy én is túl komolyan veszem a dolgot. Nem tudom, bár szerintem ez más volt. Mármint úgy, hogy csak kóstolgatom, mennyire jövök be neki. De én azt mondtam, hogy ezt az ígéretesnek tűnő barátságot nem akarom ezzel elszúrni. Szóval ja. Remélem, hogy sok ilyen beszélgetésünk lesz, én nagyon élveztem, nagyon jól éreztem magam.

2013 október 30. 

Mostanában többször felmerült, hányszor kevertem már össze életem során a testi vonzalmat a szerelemmel. Kérdőjel, befejezetlen gondolat. 

Hány ígéretesnek tűnő barátságot szúrtam el szex-szel? Szerintem egyet sem. Ha Gomezt nem számoljuk.Pont az a lány voltam, aki mindenre nemet mond. Biztonságosan elevickéltem idáig, kellőképp közel engedve a pasikat, hogy érdekes lehessek, de nem könnyen kapható. (szűzkurva?)

Ahhoz képest, hogy csöndet és egyedüllétet akartam magamnak, összeszedtem egy... hát, ilyen szerződéses kapcsolatot. Gomezzel belementünk picit ebbe a bdsm világba és most, hogy jóban maradtunk, de távolságtartással, beleástam magam a témába jobban. Megismertem egy srácot fetlife-on, akiről hamarosan kiderült, hogy abban a faluban lakik, ahol én és mindössze 10 nap levelezés után találkoztunk és nem egészen egy hétre rá belekezdtünk egy d/s kapcsolatba. Vannak nehézségeim, alapvetően domináns alkat vagyok és nagyon nehezen viselem az alárendelődést, annak ellenére, hogy a saját döntésem volt. Ő pedig egy darabig küzdött, de most úgy tűnik, kiengedte a kezéből a gyeplőt és olyan, mintha kapcsolatban lennénk. Együtt alszunk, tornázunk, bevásárolunk, bemegyünk a városba, főzök neki, nyírom a haját és oltári jókat dugunk.  Nincs még három hete, hogy először találkoztunk.

Elvileg nincs kizárólagosság, így vidáman tartom újra a több vasat a tűzben, de egy kicsit megmart, hogy megdugott két csajt hétfőn. Az is átfutott a fejemen, hogy nem vagyok elég jó sub, hogy másra is vágyik, de rájöttem, hogy ez faszság. Semmilyen sub nem vagyok, mindig az történik, amit én akarok, hiába adtam a kezébe az irányítást. Van egy elképzelése arról, hogy hogyan haladunk majd, de ezt rendszeresen felülírom. Fáradt vagyok, rossz kedvem van, menstruálok, éhes vagyok, most ezt ne, most azt ne. Ha önáltatás nélkül belegondolok, tesztelgettem és elbukott. Cuki kisállat módjára bökdösni az arcomat az arcával és belemusszogni a fülembe aranyos dolog, de még egy kapcsolatban is felfordul a gyomrom tőle. Sikeresen leneveltem róla Gomezt is, aztán meg sírt a lelkem, hogy nem fejezi ki felém az érzelmeit.

Próbálom ezeket a hibákat kikerülni vele, de nem volt elég alfa-férfi ahhoz, hogy csírájában elfojtsa az engedetlenséget. Azt hiszem, hogy akkor szakadt át a gát, amikor beígért egy büntetést és kinyavajogtam, meg elkerültem a témát, hogy ne kapjam meg és megúsztam. Nyilván neki nem érdeke, hogy máshogy legyen, lehet ez is jó.

Mint hogyha fizetnék egy tanárnak, hogy matekozzon velem, de konzekvensen elterelném a figyelmét, kibújnék a tanulás alól, de a fizetését kapná órabérben, Egy idő után elengedné talán a dolgot és teázna velem, ha arra kérem. Ingyen kemény szex, néha meleg kaja, társaság a magányban, neki mindenképp megéri. Ha én fejlődni akarok, akkor nekem kell belebújnom önként a járomba. Néha itthon a magányomban el is határozom, aztán mire odaérek, eltűnik az elszántságom.

A lényeg, hogy általánosan jól vagyok. Nincs bennem a görcsös akarás, a savas fájdalom, a hajtépős gyötrődés. És ezt mindenképp neki köszönhetem. És azt, hogy nemcsak hogy sikerült a mélytorok, ami olyan képesség volt, ami eddig fájóan hiányzott, hanem hogy kizárva a gag reflexet, lent tudom tartani, szinte akármeddig. Az akarat és a tudatosság győzelme a feltételes reflexek felett. 

2002. január 23.

Ennek sohasem lesz vége? Meddig kísért még? Meddig okoz még álmatlan éjszakákat, hogy az, akit szeretek, gyűlöl és megvet? Tudom, hogy így van, mindenkinek bőszen terjeszti. Hogy én csak kihasználtam, meg ott vertem át, ahol tudtam és hogy mennyire gyűlöl. Hát mi lett az együtt töltött szép napokkal? Arra már nem is emlékszünk, drágám?

2013. szeptember 30.

Valójában szerintem le se szarta, hogy mit csinálok. Ivott, szívott, csajozott és közben sajnálta magát, hogy összetörött a szíve. 
Egyedül érzem magam. Tartozni szeretnék valakihez, akit szeretek. Vissza akarom kapni az életemet!

2002. január 20.

Meg vagyok fázva, beteg vagyok, lázas vagyok, szomorú vagyok és holnap suliba kell mennem. Na jó, talán túlélem. Különben is tök happy körülöttem most minden. Múlt szombat 12.-e óta van egy kismackóm (értsd barátom), Máténak hívják. Tök édi és óóóóriási, na jó, nem óriási, de kétszer akkora farka van, mint az Ábelnak. Alig megy fel rá a gumi. Hogy ezt honnan tudom? Már háromszor voltunk együtt. Lehet, hogy meg fogom bánni, de per pillanat csak az élvezet vezet. Jó vele. És a legjobb: egymás után akarhányszor képes rá. Nem dől ki rögtön az első után, mint Ábel. De azért be kell vallanom, Ábellel jobb volt. Talán, mert szerettem. Lehet, hogy idővel őt is megszeretem, ki tudja? Apropó Ábel: Ma hallottam, hogy hogyan elzüllött, drogozik és lopott a Tescoból. Kérdeztem a haverját, hogy ezt vegyem úgy, hogy miattam, mire azt mondta, hogy nyugodtan vehetem. Szóval ja. Kicsit bűntudatom van, na de back to Máté. Képzeld, van egy sárkánya, én neveztem el Theodornak. Szóval olyan tetoválássárkány. Nemrég csináltatta.
Ja, a Matyi, majdnem elfelejtettem. Tényleg járni akart velem. Csak sajna két nappal azután közölte, hogy összejöttem a Mátéval. Szóval cumi. De azért haverok vagyunk, megadta a telefonszámát is. Ja, a Dombi. Mindenkivel azt csinálja, amit velem csinált, de nem gondolja komolyan. Sok lány emiatt koppant. Például az egyik osztálytársam, aki tök komolyan vette és belezúgott és tök szar volt neki, amikor rájött a dologra. Na ennyit erről. Most már jó éjszakát, álmos vagyok, vár a jó kismackó illatú ágyam. He-he-he!

2013. szeptember 22.

Gyomorforgatóan ugyanazt csinálom, mint akkor. Ez azt jelenti, hogy a megküzdési stratégiáim mit sem változtak kamaszkorom óta. Roppant elkeserítő. Illetve de. Már nem hurcolom haza a is bio szexjátékaimat és nem a iskolatársak közül válogatok, hanem a facebookon fogadom a hódolatot a lassan megszámlálhatatlan rajongómtól. Valószínűleg kaphatónak tűnök, kellőképp kétségbeesettnek egy lehetséges dugáshoz és ez megér párnaponta egy-két üzenetet. Valójában nem is szórakoztat.

Aktuálisan kicsit a lelkembe mar, hogy magányos vagyok, akkor ráírok valamelyikre, hogy feltöltse a készleteimet. Vagy iszom. Elképesztően sok alkoholt iszom és magamhoz képest gyakran. Hogy ezen a héten háromszor voltam másnapos, elfogadhatatlan. Ehhez jön a részeg ámokfutásom, és ami a legrosszabb, a befordult másnapos kötekedésem. Nem fog annyira simán menni a válás, ezen kibuktam, ekkor beszéltem utoljára Gomezzel és csütörtök óta semmilyen módon nem kommunikáltunk. Annyira, de annyira könnyebb lenne az élete nélkülem.

Hogy is volt? Kontrollált körülmények között találkozunk és nem zavarjuk egymást az igazi megtalálásában. Én értem, hogy gőzgép, de faszér' hagyom magam ennyire megalázni? Pont azért. Legalább lenne méretes, mindig rajtrakész csudafasz, de nem. Olyan nincs, hogy két hónapig nem érsz rá arra, akit szeretsz, csak írásban. Itthon feküdtem törött lábbal és mindig minden fontosabb volt, mint az, hogy meglátogasson. Utólag kiderült, akkoriban kúrta Dalmát is. Úgyhogy teljesen megbocsájtható az a három farok, ami megfordult bennem azóta, hogy együtt voltunk. Főleg úgy, hogy nem tud róla. Nem az ő dolga. Az enyém sem lenne. Ez a fajta őszinteség fáj és bántó. 

Jézus visszaolvasva az egészet, a dühöm megélése is megragadt egy tini szintjén. Én is látom, felismerem, de hogyan lehetne jól csinálni? Felnőtt, asszertív módon? Gondolom helyzettő függően nem árt, ha veszek egy-két mélyebb levegőt, mielőtt reagálok, megpróbálom megérteni, mit akar a másik és kikerülni a saját gondolataim patkányfogójából. És egy kicsit senki szeretetétől vagy rajongásától nem függeni. Ezek vannak, meg a talpasvarjak.

2001 december 16.

Ha mondjuk visszajönne és itt állna az ajtóban... megcsókolnám, egyre szenvedélyesebben, betolatnánk a szobámba és még egyszer utoljára, neki adnám magam. Csak ennyi kellene a testemnek és a lelkemnek. Ja, már megint elkalandoztam.
Azt hiszem, megtaláltam a karácsonyi ajándékom. Egy TESCO-s zacskóban volt, de nem akartam megnézni, bár nagy volt a kísértés. De mondjuk lehet, hogyha megnéztem volna, kiderült volna, hogy nem is az. Na megyek és megnézem. Állj, állj, állj, ez hülyeség, nem vagyok már kisiskolás. Ma hívott Apucikám, úgy örültem neki. Jövő hét pénteken, vagy nem is, szombaton megyünk haza. Még egy hét és ott leszek! Ja és elintéztem, hogy a szilvesztert Csíkszeredában töltsem. Valamennyivel mégis csak több esélyem lenne egy jót bulizni!

2013 szeptember 18.

Kedves Gomez!

Döntések vannak születőben bennem, összefüggnek egymással, de nem logikusan következnek. Beadom a válókeresetet. Illetve el kell érnem, hogy ő legyen a felperes, mert akkor lesz budapesti a területékes bíróság, ha nem, akkor Baranyában kell elválni, ahol az ő lakcíme van. Egy kedves barátom szavaival élve, nem kesergek tovább a házasságom romjain. Nem keresem a kifogásokat, nem nyúzom tovább őt sem.
Ami nem megy...
"Meeting you was fate, becoming your friend was a choice, but falling in love with you I had no control over."
Nézzünk szembe a tényekkel: szerelmes vagyok beléd. (nem, a magyar nyelv nem írja nagy kezdőbetűvel a személyes névmásokat) Tökéletes volt a vasárnap délelőtt: hárman fetrengtünk az ágyban a kutyával, azt kívántam, sose legyen vége. Aztán kijöttem az ajtón.
Néztem, ahogy alszol, mindig tökéletes tükörképében annak, ahogyan én és tudtam, akkor lehet teljes az életem, ha benne vagy. Nem mint fuckbuddy, haver, levelezőpartner, hanem a társam. Roppant hálás vagyok az életnek, hogy megmutatott téged nekem és azt az összhangot, ahogy valakivel lenni tudok. Hogy valami ősi tudásból merítve ismerem minden pocikáját, szemvillanását, kétségét a másiknak, hogy belátok a körülötte épült fal mögé és még így is szeretem. És viszont: ő sem borzad el attól, amit belőlem lát. Ahogyan kezelni tudsz és ahogyan ugyanazokkal az eszközökkel véded magad és bántasz, mint én téged. Meglepő dolgokat hozol ki belőlem: a vágyat, hogy valakihez tartozzak, hogy valakinek adhassak és ez új, és a másik oldalon a felemésztő bizonytalanságot és a legundorítóbb féltékenységet. Minden hülyeség után, amit megcsinálok, fogom a fejem és azt kérdezem: vajon miért nem hagy a picsába, más már rég megtette volna. Valószínűleg hagytál is, csak fenntartod a kapcsolatot, miért ne tennéd, amíg könnyen jutsz puncihoz. Ugyanúgy, ahogy a házasságom állóvizébe is én basztam bele a követ, ebben is nekem kell lépnem. Mindig azt hiszem, működik a kötetlenség, de nem. Megmagyarázom magamnak, hogy ez így jó, de szenvedek tőle. Hát kösd le magad még sok Katával és Reginával, én is ezt csináltam az elmúlt két hónapban és leld benne örömöd, nekem nem hozott lelki békét. Elképesztően fogsz hiányozni.

2001. december 4.

Kurva jó napom volt. Ma volt a drogos vetélkedő. Volt egy szituácós játék. Azt kellett eljátszani, hogy egy lány (én) elad drogot egy embernek (Adri) és ezt meglátja egy barátja, aki leül vele beszélgetni. De a hülye Andris elbaszta az egészet. Próbált lebeszélni,de amikor rákérdeztem, mogy mér' mit csinál velem, ha nem hagyom abba a terjesztést, leállt és elkezdett röhögni és motyogott valamit, abiből a többiek+ a zsűri úgy értették, hogy megbaszna. Szóval mi kaptuk a legkevesebb pontot.

Volt a keresztrejtvény, ahol a Dombiék nem tudtak semmit. Tőlünk kérdeztek, mire én visszakérdeztem, hogy kapok-e érte valamit cserébe. A három fiú (mindegyik tetszik 7. óta) megszólalt, ráadásul egyszerre és hangosan: kaphatsz. A Dombi még azt is hozzátette, menjek fel hozzájuk. Először nem vettem komolyan, de hazafelé a buszon többször megismételte az ajánlatát. Valamit beszólt, mire én azt mondtam, hogy nagyon meghatódtam. Erre az édes azt mondta, hogy ő nem meghatni, hanem megbaszni akar. Mondtam neki, hogy vannak álmok, amik csak álmok maradnak. Kérdezte, hogy biztos-e. Mondtam, hogy attól függ, mennyit ittam. Tök jól eldiskuráltunk, de nem hittem, hogy komolyan gondolja, van barátnője, meg különben sem ő jön be, hanem a Matyi. De van egy olyan érzésem, hogy én meg nem neki, dehát ki tudja? A Táj szerint ugyan nézett, amikor kint voltam a szituációs játéknál, bár inkább ne tette volna. Azt a lebőgést! Végül is nem jártam rosszul, tökjól elment a délutánom, nem gondoltam az Ábelra és még kaptam is ajándékba egy tollat. Kész főnyeremény! Ráadásul valamennyire visszatért az önbizalmam is. Mégis van olyan ember a földön, akit érdeklek. Még ha csak egy gyors (hosszú) numera céljából is, de az is valami.

Megnéztem a listámat, amit november 6.-án írtam. Hát, azóta kissé megváltozott a véleményem. Kiesett a Zsolti például. Ja, azt híreszteli róla, hogy azért utál, mert szilveszterkor összejöttünk és kiábrándult belőlem, de amúgy sem járt volna velem soha. Pedig nagyon jól tudja ő is, meg a hülye haverjai is, akik ott voltak szilveszterkor, hogy mi történt. Apropó szilveszter. Valószínűleg dögunalom lesz, Romániában töltöm, normálisan még hülyülni sem tudok. 

A B. Gábor is tiltólistán van, bár örülök, hogy nem haragszik rám, múltkor is felhívott valami hülyeség miatt. Ja, nem is írtam, hogy csesztem ki vele anno. Itt volt nálunk (együtt jártunk) én meg marhára nem akartam, hogy itt legyen. Amíg a wc-n volt, felhívtam a Tájt és kidolgoztunk egy tervet. Eltelt úgy 5 perc, B. végzett a wc-n, amikor megcsörrent a telefon. A Táj volt, azt mondta, hogy Jutka néni (Ábel anyja) és hogy az Ábel kórházban van és be tudok-e menni hozzá. Igencsak örült a fejem, szóltam Gábornak, hogy el kéne mennem, elmeséltem neki a kórház,+ Ábel bácsi c. mesét. Tökre bekajálta. Kicsit felkapta a vizet, hogy rögtön rohanok, én meg megragadtam az alkalmat és elmondtam, hogy ez így marhára nem megy nekem. Nem akartam tovább hülyíteni és mondtam neki, hogy most dühös, de később rá fog jönni, hogy jól tettem. Mindenesetre jobban, mintha tovább színlelnék. Nem telt bele két hét és tényleg így lett. De az Ábel bácsis mesét máig is elhiszi és az a ciki, hogy egyik nap találkozott a Tájjal és kérdezték tőle a lányok, hogy miért szakítottunk, ő meg azt mondta, hogy azért, mert én még mindig az Ábelt szeretem, ez abból is látszik, hogy amikor felhívott az anyja, hogy valami baja van, rögtön rohantam. A Tájnak meg égett a feje, de nem szólt egy árva mukkot sem. Visszatérve a listára, a fele kiesett, szóval szűkült a szerencsés nyertesek köre.

Ma írtam töridogát. Hát, ötös nem lesz, de remélem megkapom a négyest. Angol házira spontán kaptam egy ötöst, annyira jó lett. Hát igen, a témát az életből vettem, vagyis adott volt: Válaszlevelet kellett fogalmazni Peternek Ninától. Peter, Nina elutazása összejött a csaj legjobb barátnőjével és el fogják jegyezni egymást. Szóval ciki. A fiúk olyan leveleket írtak, hogy baszod akkor Carolt aki egy kurva, te seggfej, stb. Én meg az őszinte érzéseimet írtam le, csak kicsit módosítva és angolul. 
/Nanáhogy bemásoltam az angol házit, tanulsága az van, még a csaj sajnálja, hogy elment és megnyugtatja a srácot, hogy túl lesz rajta, ne aggódjon./
Az eredeti alján még ott van pirossal, hogy It's a very good letter és egy bekarikázott ötös. Jó, mi? 
A hétvége tök jónak indult, aztán folyamatosan mondják vissza a programokat, már csak az Ancsa pénteki szülinapi bulija maradt de az sem túl valószínű. Ja, csütörtökön Zanzibár és Venus koncert lesz Pakson . Össz-vissz 200 Ft beugróval, ott lesz a fél suli, én meg nem mehetek. Szar az élet, mi lesz így velem?

2013. szeptember 9. 

Na igen. A lemondott programok. Minden nap beszélünk Gomezzel, olyan, mintha távkapcsolatban élnénk, de a találka nem jön össze. Lemondta, elutaztam, szararc vagyok, nem ért vissza időben, behisztiztem. Egy baszatlan picsa vagyok. A szó szoros értelmében. Valószínűleg így van ez jól, megint ott tartunk, hogy egyedül kellene lennem. Hát most vagyok. Kicsit felszívtam magam és a napközi ügyeire koncentrálok, meg az iskolára, mielőtt minden határidőből kicsúszom. 

Az átlagosnál is több szomorúság lakozik most a szemeim mögött, de ez nem egy vidám időszak. Anyagilag és érzelmileg is teljesen egyedül maradtam, minden téren létbizonytalanságban. Lehet, hogy ezért is érint másképp a Gomezzel való baszakodás. Ez van, ezek vagyunk mi, aztán ha sokáig nem lesz semmi, akkor már nem lesz mi. Valamilyen formában szorosabb a viszonyunk, mint eddig, minden nap szükségét érzi, hogy írjon, mindenről beszámol, szerzett két dugós cipőt nekem, hazahozta, csak fel kell avatni. Csak. Hiányoznak a nagy érzelmi megnyilvánulások, lelki egymásra találások. Vagyis megint hülye beceneveket ad és gyakran kezd úgy mondatot: tudod, hogy szeretlek, de. Nem, nem tudom. Az embernek arra van ideje. amire szán. Szán-almas. Hogy nem tudom azt mondani, baszd meg magad. Mint ahogy abban a levélben 12 éve. Sajnálom, hogy összejöttél a legjobb barátnőmmel, nem kellett volna elutaznom, összetörted a szívem, rosszul esik, de ne aggódj, majd túl leszek rajta. Mennyivel egészségesebb lelkületűek voltak az osztálytársak, akik kurváztak, seggfejeztek és már túl is voltak rajta. 

Hagyom, hogy az (ex)férjem hónapokon keresztül kihasználjon, ingyen lakjon nálam, felújítsa a ruhatárát, elvigye a csaját wellnesselni, miközben én megszakadok a terhekben. Mert szegény, milyen nehéz neki, hogy elhagytam. És ahelyett, hogy megtanítottam volna halászni, odadobtam két pácolt heringet, amitől ő sincs jól és én meg lassan meggyűlöltem. Volt egy agymenésem arról, mikor és mitől lesz valaki idegenből hozzád tartozó. És fordítva? Én tényleg elhittem, lehet szépen csinálni a válást. De ha mindenkinek jó lenne, akkor nem válnánk el. Félek, Gomezt is eltávolítom érzelmileg, mert nem jött össze a nagy happy ending. Pedig szólt. Pedig százszor mantráztuk, nem miatta hagytam el a férjem. Most mégis bántanám, aláznám, mert nem ér rá velem találkozni és én egyedül vagyok és csalódtam. Hányszor kell még belefutnom abba, hogy az én csalódásaimért az én elvárásaim a felelősek, nem a másik? Lehet elvárások nélkül élni?

Az elmúlt évek leglazább hétvégéjéről értem haza. 117 órán keresztül voltam együtt egy olyan csapattal, akiket alig ismerek. Egyedül. Nem mint valaki barátja, csaja, fuckbuddyja, csak én. A kurva sok piálás, a hasfájásig nevetés, a részegen éjszakai fürdőzés a viharos Balatonban, élvezni, hogy a szél elviszi az üvöltésemet, majd a meaningless baszás valakivel, akinek a vezetéknevét sem tudom és három órája ismerem. Ettem nem Tolle trappistát, ittam olcsó sört, mindenben volt hús, a kézfertőtlenítőmet nem vettem elő az utolsó két napban, sőt, volt, hogy valahova nem vittem a telefonom. És minderről nem tartoztam senkinek elszámolással. És Emma Látá Vala, Hogy Ez Jó.

A buszon hazafelé leült mellém egy bácsi, öreg rozoga. Pár megálló múlva az első ajtón felszállt egy néni, szintén idős, de egyenes hátú, sima hajú. A bácsi felpattant és átadta a helyét. Néni megköszönte, felnézett, és... Bár lennének szavaim, hogy leírjam a változást a szemeiben. Egy történetet meséltek, szívbemarkolót. Döbbenet látszott bennük,könyörgés és valaha volt szerelem. Te ne! -mondta a néni. Kérlek, fogadd el!- esdekelt a bácsi és remegett az egész teste. A néni felszegett fejjel arrébb állt és mondta, hogy foglalj helyet és engem hagyj békén. Nem fogsz többször bolondnak nézni. Ne tegyél fel kérdést, nem válaszolok. Nincs mit mondanom.
Peregtek le a könnyek az arcomon. 
Visszatértem az életembe, ahol reggelire nincs sör és a boldogságot olyan valakitől várom, aki nem akarja megadni.

2001. december 3.

Come back, come to me darling-idézet a Destiny's Child Emotionc s. számából. Olyan szép! Ma bekapcsoltam a rádiót és a Desperado: Szomorú alkalom ment. Leültem a rádió elé és bőgtem. Miért hiányzik még mindig annyira? Miért tolulnak fel folyton újabb és újabb emlékek?
Bejött Anyuci és megint azzal baszogat, hogy pakoljak el a szobámban. Nekem tökéletesen jó a háromhetes szemétkupac tetején élni. Világos? Go back to Ábel+Emotions. Van az 'N Sync-nek egy gone című száma. Nagyon találó a szövege.

Annyira tükrözi ez a szám a gondolataimat, az érzéseimet, mint egy igazi tükör. Gyakran olvasok egy könyvet és elmerengek azon, mi lenne ha... vagy csak ülök egymagamban és a múlton gondolkozom. A sok szép emléken, a földöntúli boldogságon, meg azon, ahogy kiejtette a nevem, hogy szeretlek, az együtt töltött éjszakákon és aztán azon, hogy elszakadtunk, hogy nem hitt nekem, hogy most másnak mondja, hogy szeretlek, másnak bohóckodik, mást csókol. Ha csak egyetlen kívánságom lehetne, azt kívánnám, hogy lehessen három. És az a három ez lenne:
1. Visszakapni az Ábelt.
2. Hogy kapjak munkát és sikeres legyek
3. Senki ne haljon meg, akit szeretek.
És persze a legfőbb célom a VILÁGBÉKE: Na jó, nem viccelek ilyenekkel. 
Ja, a Matyi. Egész héten azzal a busszal jött, amivel én és szemeztünk egész úton. Jó lenne holnap megint dumálni velük. Az Ancsa beszélni akar vele, de én azt akarom, hogy ő lépjen elsőnek. Na jó, befejezem, még tanulnom is kéne, holnap irodalom dolgozat.

2013. augusztus 16.

Újra fulladok. 
Le akarom kaparni a szívemről, de az a kibaszott var újra és újra begennyesedik. Mikor már azt hiszem, hogy begyógyul végre. 

...

Éééés, akkor levegő. Írt! Gomez. Megbántottam, megbántott, nem beszélünk, aztán mégis, szerelmeslett, maradjunkbarátok, dugjunk, nicetrydenem, nemértemmiért, mert van valaki, akkornerámkend, egyszerjövökkiaköcsögfalmögül, pillanatokravoltálemberi, nincs válasz. And here we go again, beszélünk, Munkáról. Ha túl közel kerülünk, kilométerekre lökjük egymást, hogy aztán újra elölről kezdhessük a közeledést, centinként.

Azt hiszem, van valakim. Randizunk régimódian. Nem jelöltük be egymást facebookon, ha beszélni akar velem, felhív. Ha látni akar, elhív. Just that simple. Jól érzem magam vele. Egy hercegnőnek lát és büszkén cipel át a belváros legpuccosabb helyein. Az, hogy közben egy XII. kerületi garzonba vágyom, hogy elveszítsem a kontrollt és átadjam magam annak, akit szeretek, halványodik, ha vele vagyok. És igenis imponál, ha nem kell néznem az árakat az étlapon, ha a hely tulaja kijön megkérdezni, hogy ízlett a vacsora, vagy hogy utána a Le Meridien bárjába kuckózzuk be magunkat egy utolsó pohár borral egy kanapéra a párnák közé.

Közben persze, hogy ne legyen egyszerű, két hét múlva kiköltözik Németországba határozatlan idejű munkaviszonnyal. Reklámszakember. Figyelmes. Akar engem és ezt ki is mutatja és tesz is érte. Bár ilyen egyszerű lenne. Csak a nyomi szívem hangját kell elhallgattatni, vagy hangosabban veretni az aktuális slágert, hogy ne halljam. "Kurvajó lelkitársak vagyunk és baszott jó a szex." Igen Gomez, az emberek ezért szoktak belekezdeni egy kapcsolatba, mert jól érzik magukat együtt, érdekli őket a másik és baszott jó a szex. A NORMÁLIS emberek.

2001. november 27.

Van egy bizonyos pasi, a M.J., aki hetedik óta nagyon tetszik, de csak most dumáltunk először. Nem is olyan rossz, meg adott a cigijéből. Apropó cigi, már minden nap szoktunk menni a mosdóba dohányozni. Rendes rászoktam már. Na de vissza a Matyihoz. Mindig a 6.55-ös busszal szokott menni suliba, én meg a 7.15-össel. Tegnap dumáltunk a buszon, egymás mellett ültünk, összeért a térdünk. Tökjó volt, valami megmoccant bent. Még nem nagyon. Csak kicsit. 

Lényeg a lényeg, hogy ma reggel a 7.15-össel jött. Nem mondhatni, hogy ez felért egy szerelmi vallomással, lehet, hogy nem is bír, de olyan nagyon tetszik. Ja, amikor leszálltunk tegnap a buszról, megdumáltuk az Ancsával, hogy összejönnék vele egy partira, mert pont arról dumáltunk, hogy hiányunk van. Szóval szex. Szerinte a Matyi nagyon benne is lenne. Én is, de végiggondolva végül is járhatnánk is. Már kezdek olyan nyálas kis álmodozó lenni, mint a többi osztálytársunk. De nem érdekel. Nem vagyok én olyan komoly lány. Én a hülye, nyávogós Emma vagyok. De azért sokat változtam, szóval nem olyan sokat, szóval érted? Na jó, lefexem, mert hülyeségeket írok. Apropó lefeküdni: egyelőre egyedül, de remélem nem kell sokat aludni és már egy tutkó pasi szuszog békésen az ágyamban...

2013. július 29.

Ha tudnám, most visszaszólnék neki a múltba: élvezd ki, amíg tiéd az ágy! És hogy a férfiak egy része horkol. És büdös. És hisztis. 

Nagyon örülök, hogy csak a szám volt nagy és sosem csúsztam bele, hogy valutaként használjam a testem. Megkaptam ezt a Matyi gyereket, de nem volt benne sok köszönet. Jártunk, megcsókolt, megfogta a kezemet. Semmi. Buta volt, mint a föld és hetekig nem bírtam lekoptatni. Minden szünetben ott állt az osztály előtt hűségesen. Amikor már nagyon idegesített, hogy nem tudok kimenni a folyosóra, muszáj volt beszélnem vele. Így megy ez.

Tényleg? Mi ez a beteg vágy bennem, hogy újabb és újabb fiúkat szerezzek a lepkegyűjteményembe? Valójában nem a fiú kell úgy egészben. Hanem a lelke egy darabja. Amíg leások odáig, hogy megvan. Ezért volt oly rövid a kapcsolatunk reneszánsza Ábellal. Ugyan mi abban a fun, ha két nap után szerelmet vall és azóta is zaklat? 

Gomez jobban aggaszt. Talán annyit vártam rá, hogy üzenjen, hogy keressen... Talán a tegnapi nap... Talán a féltékenység. Tegnap kaptam egy fasza fekvőgipszet és ő tudta meg utoljára. Mert F1, meg céges barbecue. És a férjem volt mellettem. És nagyon nagy biztonságot adott. Tudom, hogy számíthatok Gomezre, ha meg kell hallgatnia, vagy ha alapos dugásra vágyom, de tegnap nem volt ott. És ma sincs itt. Azt is tudom, hogy nem az ő hibája és azt is, hogy az eleje óta félelme, hogy kevés lesz nekem, amit nyújtani tud időben meg figyelemben. Here we are.

A két hét nyaralás alatt többször éreztem úgy, hogy írnék neki, de minek. Úgyis beszélünk minden nap. Vagy majdnem. De minek? És hogy a vele kapcsolatos érzelmeim egy jó részét a düh és a féltékenység teszi ki egy lány miatt, akivel nyilvánvalóan van valami. Hogy szeretném, hogy meghaljon, lepra csúfítsa az arcát, vagy hipp-hopp vegye el valaki, aki nem Gomez. És akkor egy délután ültem a parkban és megint elöntött az epe és belém vágott, hogy tényleg ezek a dolgok, amik feljönnek bennem, ha ő eszembe jut? Miért nem az édes mosolya, a cuki gesztusai, ahogy elalvás előtt simogatja a bőrömet és mosolyogva ébred, ha rám néz reggel? Nekem is van olyan fiú, aki minden nap (!) ír, helyes, akar tőlem valamit. És okos. És olvas. Gomez nem olvas. És akkor tegnap este végre hazaért és egyszavas válaszokat kapott, mert a S. érdekesebbet írt. Hemingwayről beszélgettünk és mosolyogtam a bajszom alatt. Vidám dolgokról szoktunk, sokat keres, érdeklem és megy a vérszívás, amit annyira élvezek.

Ez lenne hát a sodródás? Gyászolom az égig érő érzelmeimet Gomez iránt, pedig nem kellene. Kijön hozzám a héten, ami egy újabb első alkalom lesz. Kaptam fogkefét is nála, a fogmosó pohárban tartja. És az elutazás előtti estén furcsa beszélgetésünk volt arról, ha a tökéletes felesége lennék. Igen, azt hiszem, ez volt a sok(k). Hogy valaki komolyan gondolja, hogy én még egyszer odaadom a kezem egy férfinak, hogy szolgálhassam az igényeit. Most sem ezt csináltam, közel sem, de mégis majdnem belerokkantam. Így fogok egyedül meghalni.

Aznap a férjem kísért ki a vonathoz, csókkal váltunk el, és tegnapelőtt ő várt egy szál rózsával a pályaudvaron. Vacsorát főzött és elrángatott a kórházba, simogatta a lábam, amíg várakoztunk, fogta a kezem és szóval tartott, amíg a gipszelésre készültünk. Ölben visz mindenhova, mert nincs még mankóm. És nem hagy magamra, ha sírok. Azt mondta, a házasságunk alatt megtette, most nem hagyja, hogy egyedül sírjak. Így hát vele együtt sírtam a kiszolgáltatottságom miatt a méltóságom romjai felett. Hol van a fene nagy függetlenségem, meg önérzetem, ha fekvőgipszre vagyok kárhoztatva? Mit csinálok és kivel?

A férjem kielégíti a fiziológiás szükségleteimet, Gomez az érzelmieket és szexuálisakat more-or-less, S. az intellektuálisat. Szórakozni a barátaimmal szoktam és élvezem, hogy 7-re duzzadt azon hódolóim száma, akik legalább két-három naponta írogatnak. Legtöbbször. Néha meg csak idegesít és az egészet odadobnám egyetlen napért Édesanyámmal.

2001. november 19.

"Jó ideig nem fogok most senkivel járni"
"Két hónapja, mióta szakítottatok, együtt jár az Ivettel"

Ez a két mondat jár a fejemben. Egymást kergetik a gondolataim, sokszor közel jártam a suliban ahhoz, hogy elbőgjem magam. Hazafelé úton búcsúlevelet fogalmaztam. Dohányzom. Mi lett belőlem? Valahogy senki nincs, aki komolyan venne. Talán majd a Balogh. Szegény balfasz hetedik óta szerelmes belém. Most asszem megadom neki,  amit mindig is akart. Már ha kell neki egyáltalán. Valahogy ebben sem vagyok biztos. Miért ne lehetnék boldogabb+egy pasit is boldogabbá tehetnék.
Na majd meglátjuk, bevetem magam. De mondjuk ráhajthatnék a lányokra. Különösen bejön a Niki és az Anna.

Apropó Anna. Az a kis hülye ma felelősségre vont, hogy én mindig a Niki seggében lógok. Bocs. 
1. Semmi köze hozzá.
2. Egyetlen egy szünetben dumáltam vele, úgy öt percig.
Drága Ancsa kisasszonynál azonban sajnos nem kerültem sorra, úgy látszik, újabban külön be kell jelentkezni. Kérdeztem tőle, mi volt a Petivel. "Semmi." Ennyi volt a reakciója. Aztán egész nap kritizált, meg beszólt vagy hússzor, hogy ne nyávogjak. Hát nekem nem kell ilyen barátnő. Annyit segítettem neki, elbaszta a Halloween bulimat. Mindezért nem vártam volna el semmit, csak annyit, hogy ne hagyjon ott a legelső alkalommal a szarban.

Apropó, szar. Minden "barátnőm" azt mondja, felejtsem el már azt a szemetet, nem érdemel meg, stb.,stb., de nekem nem igazán megy. Még két hónap alatt sem. Ja, a buszmegállóban dumáltunk, amikor a Niki kifakadt: "De utálom ezt az Ábelt, ha találkozom vele, biztos jól kiosztanám"
Először kicsit megsértődtem, mert ugye Ábel és én egy test, egy lélek, nem igazán fekszik nekem, ha megbántják, aztán rájöttem, mire céloz és baromira jól esett. Úgy látom, mégis csak van valaki, akit érdeklek.

2013. július 4.

Ábel mesélte most, hogy pár évvel később tényleg megtépte őt az egyik barátnőm. Meghatódtam, igazán. Kicsit levont az értékéből, hogy crackfüggő volt akkor és annak apropóján találkoztak, hogy Ábel barátjához jött kúrni. 7000 Ft-ért. De megtette értem, amit megígért!

Fontos volt, most is fontos. Hogy érezzem, hogy valakinek, valakiknek számítok. És úgy látszik, már akkor is az volt a taktikám, ha megcsúszom, próbáltam bővíteni a kört. Több barát, több pasi, hátha. Az a szomorú, hogy a módszer maradt. Egész nehéz kitörni belőle. 

Gomezzel tökéletes esténk volt. Dugtunk, főztünk, beszélgettünk, aztán szeretkeztünk. Most először. Szembenézős, elfúló légezetű, majdnem sírós, remegős. Azt mondtam, imádom, amikor bennem vagy. Felnézett, a tükörben egymásba fonódott a tekintetük, lehajtotta a fejét és azt mondta. Én is imádlak. Megfagytam egy pillanatra, majd gyorsan hozzátett valamit, aminek az első szava amikor volt, a többit nem értettem.

Ok, I got you boy, what's next? Mihez kezdjek vele? Elmeséltem neki, hogy az egész fájdalmas időszakban, gyásszal-válással, egyszer fordultam pszichológushoz. Amikor dobott, vagy tovább sodródott, vagy mit mondott. Nem azért, mert annyira fájt. Hanem mert nem éreztem semmit. Tudtam, hogy éreznem kellene. Ha valaki elmesélte volna, hogy elküldte a srác, aki először a virtuális barátja, majd virtuális szerelme/lelkitársa volt, fájt volna érte a szívem. De magamért nem és ez aggasztott.

Mert tudom, mikor szoktam érezni a semmit. Amikor Édesanyám meghalt, elvesztettem a munkámat, a férjem kést tartott a nyakamhoz. Racionális gondolatokat "érzek". Ha megpróbáltam visszamenni az első ilyen esethez, mindig a mentőautóban találtam magam Édesanyám epileptikus sokkjai után. Amikor a kedves mentőslány elmondta, hogy soha többé nem fog felébredni. Vagy ha igen, attól függően, hogy melyik területről indult a roham és mi sérült, lehet fél oldalára béna vagy beszédképtelen. És csak sorolta kegyetlenül én pedig ültem vele szemben, igyekeztem felfogni a szavai értelmét és komoly, kedves arccal hallgattam. valószínűleg nem találkozott még ilyennel, mert egyre keményebb dolgokat vágott a fejemhez, a kérdéseimre, hogy ha esetleg mégis...? Nem, nem fog. Nem, semmi esély. Persze forban volt hozzám képest, így kb. fél óra után bedobtam a törölközőt és kértem egy hányós zacskót. De nem hánytam végül. Viszont abbahagyta. 

Ma eszembe jutott egy korábbi eset. Egy nagyon manipulatív volt évfolyamtársunk a bűvkörébe vonta a barátnőmet, G.-t és addig provokálta, amíg erős megállapításokat közölt kettőnk barátságáról és rólam. Már nem emlékszem, mit, de bántó volt. Majd megkérdezte a fiú: Mit érzel? Válaszoltam, hogy megértettem, amit mond, vagy valami ilyesmit. Jó, de érzel valamit? Mit egy autistának, kutatnom kellett a tapasztalataim között, mit kell érezni ilyenkor. Kiböktem, hogy egy kis szúrást a szívemben. Mire ő igazolva látta a hülye teóriáját rólam és G. szemébe nézve így szólt hozzám: A legjobb barátnőd (kb. szakítani akar veled, de nem emlékszem pontosan) és te csak egy kis szúrást érzel?
Szégyelltem bevallani, hogy azt sem. 

Ezért volt ijesztő, amikor Gomez lecserélt valami szépségversenyzőre, leborogatta a kis fellegváraimat, megtaposta és nem éreztem semmit. A pszichológus viszont a házasságom rendbetétele mellett érvelt és teljesen elvitte a beszélgetést. Így nem tudtam meg, miért van, ha nagy fájdalmakkor jön a semmi.

Máj azt mondta, nincsenek érzéseim. Persze nevettünk rajta és könnyedén félvállra vettem a dolgot és elintéztem egy nevetéssel és egy hasonlóan sértő megjegyzéssel, de azóta is munkál bennem. Ok, nem nagyon tudok kimutatni érzelmeket, extrém esetben még érezni sem, de azért ott vannak.Gomez szerint ez csak olyan valakiben merülhet fel, aki nem ismer igazán, de abban joggal.

Néztem, ahogy alszik. Mikor és mitől válik valaki idegenből családdá?
Amikor biztonsági zárat és rácsot akar szerelni az ajtómra a világ legbiztonságosabb környékén, arra a lakásra, amelyiknek nem tudom, melyik a kulcsa a csomóban, mert még sosem zártam be, abban a házban, ahol három család lakik, csak hogy ne féljek attól, hogy egyedül maradok?
Amikor berendelem tőle a Tolle trappistát, igazi hisztis módon, hogy csak az jó, megveszi a boltban, amit talál és nem balhézik, hanem huncut mosollyal átnyújtja és amikor jobban megnézem a csomagolást, látom, hogy át van húzva a márkanév, és fölé van írva, hogy Tolle és egy szívecske?
Amikor a reggeli ébresztő után már nem azért nyomkodjuk két telefonon bőszen a szundikat, hogy az elkezdett álmot befejezhessük, hanem hogy még egy kicsit beszuszogjuk egymás illatát és érezzük a bőrét és még egy pár percig együtt legyünk. 
Amikor hányingerem lesz attól, hogy hazudnom kell, mikor feküdtem le utoljára a férjemmel, mert félek, hogy megbántom, de csak nem bírom ki és elmondom.
Vagy amikor neki lesz hányingere, mert becsületesen megeszi az összes ételt, amit főztem. Igen, azt hiszem, ez az a pont. Valahol ott, amikor két zacskó parmezánt szórunk el összesen a tésztára és megérti a tekintetemből, ha az utolsó morzsákat ki meri önteni a sajátjára, végzetes hibát követ el, úgyhogy nem teszi. És nevetünk. Jó gyerek ez. Bár lehetne tervezni vele. De hova? Meg minek?
Fent a legújabb rá emlékeztető szám, köznapibb nevén dugós zenénk található, fogyasszátok szeretettel.

Szolgálati közlemény: Ha valakinek a félmondatok és vicces utalások között nem lenne egyértelmű, nem feküdtem le Ábellal. Maga a feltételezés is sértő, de elképzelhet, hogy félreérthető volt, amit írtam. Sőt, le sem szoptam, de ami még ennél is meglepőbb: még csak meg sem csókoltam. FYI
Teljesen magától állt rám annyira, hogy feljön Bp.-re dolgozni. Igen. Szerintem is több, mint creepy.

2013. június 28.

Félmondatok, jelentőségteljesnek tűnő pillanatok kavarognak a fejemben és nem akarnak egyenletté összeállni. Ha tavaly nyáron együtt volt egy lánnyal, akivel búvárkodtak is, de ősszel már tudta, hogy nem ő az igazi, de télen még elment velük csúszni és januárban még dugtak néha, akkor hány éves a kapitány?

Mennyi időm van, ha velem nem is próbálkozott?
Meddig kell várnom, hogy elmúljon ez a szerelem? Elméletileg az ezért felelős hormon lassan kiürül a szervezetemből. Vagy az csak a beteljesült szerelem kezdetétől számított x idő? 
És x az mennyi?

Milyen gyakran kellene keresnie ahhoz, hogy biztosan tudjam, érdeklem őt? Miért nem elég nekem az ezerféle bizonyíték, amit eddig adott? 
A szexuálisan közeledünk=dugtunk párszor?
Ha én terhesnek érzem Ábel üzeneteit, elolvasom és elhatározom, hogy majd válaszolok, aztán vagy igen, vagy nem, akkor ő mit érez, amikor megkapja az enyémeket és nem válaszol? (megj.: atom részegséget. a szerk.)

Ha a kapcsolatunk dinamikája erre a húzd meg-ereszd meg mintára épült fel, akkor várhatom-e hogy ez változik?
Ha nem változik, meddig bírom? Célravezető-e a türelmes szeretet, vagy ezzel csak felbőszítem és jobban teszem, ha maradok a jól ismert játszmáknál, amikkel ő is tud mit kezdeni? 
Ha bele tudtam magam pörgetni évek alatt ebbe az egészbe, nyilván van út kifelé, de hogyan?

El akarok menni Firenzébe! El fogok! Ősszel. Imádom Toszkánát ősszel. Pisa, onnan vonat. Azt hiszem. Egy hét. Elképzelem, ahogy megérkezem a pályaudvarra. Valamiért a pisai van előttem. Végre elmegyek a képtárba és napokat töltök bent. Útinaplót írok. Szőkére festem a hajam és összeszedek egy olasz rajongót is a magyar aspiránsok mellé. 
Na jó, viccelek, nem hiányzik a bonyodalom... Nem festem szőkére a hajam. 

Milyen lehet egyedül utazni? 
Biciklit fogok bérelni.
Bort viszek a Piazza Michelangelora és leülök a lépcsőre naplementét nézni. Közel megyek a pesti alsó rakparton focizó gyerekekhez.

Milyen lehet egyedül élni? 
Ugye nem fog fájni?
Elvált nőnek lenni az én koromban.
Egyedül.
Egyedül.
Egyedi.

Hajlok arra, hogy én is Gomezt hibáztassam a kialakult helyzetért, mert a szűk környezetemben szinte mindenki ezt vallja. Vagy legalább magamat, a Gomez iránt érzett szerelmem okán. Erővel kell felidéznem, miért volt alulműködő a házasságom. 
Neeeem.
Miért NEM működött.
Miért éreztem magam szinte végig egyedül?
Mitől keményedtem meg ennyire?

Kicsit félek attól, hogy Gomez épp az utolsó pillanatban férkőzött közel a lelkemhez. Belül volt a körön, mire minden szétrobbant. Szép lenne tintával írni a sorokat, mert akkor elmosódhatnának a könnyeimtől. 
Bár... az esetek 95%-ban kiválóan tudok elérzékenyülni, elfutja a könny a szememet, de úgy igazán nem tudom átadni magam az érzésnek.

Félálomban azt képzeltem, nem Fenyvesen vagyok, hanem Nagyapám falujában Erdélyben. P. bácsi hangja egész jól megfelelt Nagytatáénak az ajtók szűrőjén keresztül, S. volt Édesanyám, a fia pedig pont úgy dobogott a lépcsőn, mint az unokatestvérem.
Néha elgondolkozom, mi lenne, ha kilépnék ebből az egészből és dobbantanék?
Lehet a csillagkapu, vagy egy jól szervezett út a semmibe. Ez még nem igazi öngyilkosság csak nem kelnék fel többé. Vagy azok a szerencsétlenek a pszichiátriai zártosztályon, akik beleragadtak egy drogos tripbe?
Mi van, ha ez maga a bad trip? Valamikor 3-4 éve óvatlanul megnyaltam egy bélyeget vagy felelőtlenül felszívtam egy csíkot és itt ragadtam?
És ha a tudomány fejlődik és ki tudnak hozni belőle, visszapörög az idő kereke, mintha Bobby Ewing kilépne a zuhany alól.

Tavaly ilyenkor szerettem volna belegyalogolni a vízbe.
A filmeken olyan egyszerűnek tűnik. Csak az a nyavalyás életösztön ne szólna bele folyton a döntéseimbe. 
Itt veszekedtünk a férjemmel szinte reggeltől estig. Téptük egymást. Ennél az ablaknál álltam, amikor feltettük a kérdést: Miért csináljuk?
Akkor azt mondtam, meg soha nem jöttem ki egy filmről sem a vége előtt. Vajon, ha tudom a folytatást, feltétlenül meg akartam volna nézni?

A hosszú őrlődést, az azt követő betegeskedést, a hónapokig tartó lázat, a kétségbeesést, a számtalan bátortalan segítségkérést és a rádöbbenés fájdalmát, hogy nem jön sehonnan a herceg/tündérkeresztanya, hogy megmentsen.
A pillanat, amikor a NaNe szájbarágós tesztje alapján kiderült, hogy családon belüli erőszak áldozata vagyok? És hogy azután nem telt el fél év, hogy úgy érezze, a fizikai erőszak is beleférhet, ha egyszer az a megátalkodott asszony nem fogja fel, miről beszél?

Hálás lehetek Gomeznek, hogy volt kihez érzelmileg menekülnöm hónapokig. Akkor is, ha csak nyomi indulatáttét az egész. Bár pszichológus lenne, aki szuperül tudja kezelni a jelenséget és hiába csábítom, nem dugott volna meg. HA!
Azt hiszem, ha valamit nagyon akarok, kevéssé tud eltéríteni egy tapasztalt pszichológus hárítása.

Mindig oda lyukadok ki, ha ő tudott türelmes lenni velem, nekem is tanulnom kell, legalább egy kicsit. Most annyit fogadni el, amit magától tud adni. És többé nem belőle építkezni, hanem magamból.

Elmegyek Firenzébe ősszel. Tudom, hogy meg tudom csinálni.

2001. november 18.

Kedves Ábel!
Összecsomagoltam neked azokat a dolgokat, amikről úgy gondoltam, téged illetnek. A 3 kazetta, pár rajzod, meg az az izé, amiről te sem tudtad, hogy mi az. Azt az ajándékot a hat hónapos fordulónkra vettem neked, de már nem volt alkalmam odaadni.
Azt mondtad, nem bízol senkiben. Azóta hallom találtál valakit, aki nem néz le téged és maradéktalanul megbízhatsz benne. 
Mindenki követ el hibákat, így én is. Ott hibáztuk el, hogy egymásba szerettünk. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy ott követtem el egy óriási hibát, hogy neked adtam a testem és a lelkem. Tudod, tanultam a hibáimból. A testem lehet bárkié, de a lelkem ott maradt félúton közted és köztem. Megváltoztam. A rockzenében találtam meg a "nyugalmamat" Beletemetem magam a munkába, a tanulásba és persze a bulizásba. 

Még hogy én lenéztelek téged! Tévedsz, soha senkit nem szerettem úgy, mint téged. Most nézlek le, nem akkor! Pedig hideg fejjel végiggondolva régen is lett volna rá okom! Szép, hogy egy vadidegennek, mint az Ancsa, elmondod, amit nekem nem.

Ja, a csajod? Nem az a fajta akiket mindig kiröhögtünk? Szóval benne megtaláltad az igazit? Nem hiszem!
Nem akarlak megátkozni, mindössze annyit kérek istentől, hogy kénytelen legyél megtartani az ígéreteidet! Emlékszel még? "Én örökké szeretni foglak, Ábel" "És rájöttem, hogy nagyon szeretlek cicus!" És amit mondtam neked, mikor utoljára találkoztunk, emlékezz vissza!

Jól esne, ha rászánnál úgy fél órát, hogy végre te is emlékezz. A szép dolgokra. Az az este, amikor megismerkedtünk, a nagy sétáink, ahol elmeséltünk magunkról mindent egymásnak, amikor megkérdezted, hogy járnék-e veled. Az első csókra? A kissrácra, aki megkérdezte, nem akarunk-e még gyereket és a másikra, aki azt kérdezte, össze fogunk-e házasodni? Az órákra, amiket nálunk töltöttél? Hogy anyukád mindig ki volt bukva rám? A nyárnyitó bulit, ahol össze akartuk hozni Tájt és az unokatesódat? És mikor aznap este elmentünk sétálni, te letérdeltél és azt mondtad, nagyon-nagyon szeretsz. Ahogy táncoltunk a Butterflyra.
És amikor Romániában voltam. Számoltam a napokat, hogy mikor repülhetek vissza hozzád! Amikor felhívtál? És amikor visszajöttem, az első együtt töltött éjszakánk? És a többi. Emlékszel, milyen boldogok voltunk? Domboriban a buli. Amikor Szilviéknél aludtunk? Hogy átvertük Robikáékat! Emlékszel, milyen jóban voltunk Melanival? És hogy a Kis Szilvi egyből odajött hozzám? Mennyit hülyültünk aznap este a Szabiékkal! És másnap hajnalban csókkal ébreszettél és a buszon mind a ketten tök kómák voltunk, te itt hagytad a pulcsidat és én napokig le sem vettem magamról?
Az a csodálatos nap, amit a Robikával töltöttünk el? Aznap éjjel te elaludtál, én a karjaidban feküdtem és azt kívántam, bárcsak örökké így lenne! És amikor ültünk a szobám közepén, erősen szorítottál és énekelted nekem a szeress úgy, ahogy én szövegét. Azt hittem, őszintén gondolod.

És voltak rossz pillanatok is. De ez épp erről szól. Próbálok csak a jóra emlékezni és felejteni. De nem könnyű. Először bárkit csókoltam, úgy éreztem, megcsallak. Mára már jobb. Találtam egy olyan srácot, aki mellett végre élek. Bulihegyek és minden, ami ahhoz tartozik. Ha érted, mire gondolok... Szeret engem és kezdek én is érezni valamit iránta. Bár ez a kapcsolat nem is igazán a szerelemről szól. Tény, hogy soha nem foglak elfelejteni, de az is, hogy egyre ritkábban jutsz eszembe. Ha felhívtál volna akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád, most nem itt tartanék. Sajna csináltam pár hülyeséget, de most örülök, hogy mindent le tudok írni neked.

Annyit akartam ezzel a levéllel, hogy leülj egy fél órára és elgondolkozz azon, mit műveltél egy lánnyal, aki elkövette azt a hibát, hogy beléd szeretett. És nem csak velem, hanem magaddal is. Mi lett belőled? Amikor utoljára láttalak, egy roncs voltál. Érdekelne, megérte?
Emma
u.i.: Linkin Park and Korn forever!

2013. június 23. 

"Nem tudom, miért, de úgy várlak, mint óvodás az osztálykirándulást!"

"Tudom, rég volt... Meg 10 éve, de hiányozni fogsz! Ez a két nap sok mindent felidézett bennem! És rájöttem, hogy egy hatalmas barom vagyok! Mert olyan volt veled, mintha nem is lett volna ez a tíz év! Mikor átöleltél, akkor tudatosult bennem igazán! :( "

"Hiányozni fogsz! Szép álmokat"

"Miért nem élünk egymáshoz közelebb?"

"Többet ért ez a találkozás, mint az 5-ös lottó főnyereménye! Hogy ráismerjek ismét, mi volt, amit elbasztam, mit tettem mással!"

(Nem hibáztál) "De!!! Mert nem vagyunk együtt! Mert ha tudtam volna, másképp lett volna minden!"

(Gondolod, hogy azóta együtt lennénk?) "Így most visszagondolva igen! Pontos magyarázatot nem tudok adni! De mivel öregszem már én is nagyon, így sok mindent másképp látok, másképp élem át!"

"Mivel nem vagyok a szavak embere, így zenével fejezem ki magam! Amúgy arra jutottam, hogy inkább felejtselek el... De a másik, hogy kezdjek el feléd menni, mivel jó volt ez a pár óra, mit veled töltöttem! Mivel van szépérzékem! Ezért is szeretik a munkám! Mivel tudom, mi a szép!"

(Hű ez egy szép bók volt, köszönöm!) "Nem egészen bók akart lenni! Csak egy vallomás"

(Te is tudod, hogy semmi értelme közeledni.) "Ha így gondolod, hogy semmi értelme, akkor eltűnök az életedből! Teljesen! De akkor is téged foglak keresni minden lányban, mint eddig is!"

"Nem tudok az érzelmeimnek parancsolni, sajnálom! Hidd el, nekem a legszarabb! Mikor megöleltél, el sem akartalak engedni! Ismét fáj..."

(Teljesen más az életünk, jobb itt abbahagyni, ha kétszer nem működött, harmadszor sem fog) "Lehet, hogy akkor nem érne véget! De ezt nem tudja senki! És szar! Tegnap is alig ettem, ma viszont semmit! Nem megy... hiányzol!"

"Miért nem maradtál még? (Itt van az életem, ide tartozom) "De szerintem ha még itt maradsz, át tudtunk volna dumálni egy-két dolgot! Mert szinte nem beszéltünk semmiről! Mert tele voltunk kalanddal és így semmiről sem beszélgettünk komolyan! Még mindig szeretem a hangod..."

"Lépek aludni, de az is lehet, hogy világgá megyek!!!!" (Azért világgá ne menj, vagy ha erre jársz, majd ugorj be) "Csak ha jössz velem! Csak szeptemberig, amíg az ovi kezdődik"

"Annyi mindent szeretnék még elmondani, hogy az hihetetlen! Nem fog elmúlni, mert ez valami más!"

Csóri Ábel! Gyerekek, nagyon tessék vigyázni a kívánságokkal, mert előfordul, hogy teljesülnek! Everything comes with a price, Deary, everything!

2001. november 15.

Hogy mit várok? Azt várom, hogy visszajöjjön, hogy felhívjon, kimondja, hogy szeret és én rohannék vissza hozzá. A karjaiba vetném magam, azon karok közé, ahol mindig boldog voltam. Mindig megnyugvást és szerelmet találtam. A biztonságot, a boldogságot jelentette nekem. Most hol lehet, kit ölel, kinek harapdálja a fülét, (szívja ki a nyakát) és suttogja: SZERETLEK. Egyszer azt írta, örökké szeretni fog. Hol vannak a nagy szavak, a szerelmes éjszakák, a kitörő érzelmek?

A Janó azt mondta, a szívemben. Igen ott, és majd szétrobban a szerelemtől, az elfojtott érzelmektől. Hiába próbálom felejteni, nem megy. Egy kép, egy dal, egy szó, egy pillanat, egy érzés. SZERETLEK ÁBEL! Úgy érzem, hogy megcsaltam a Gáborral és a Tibivel is és undorodom magamtól. Annyi minden van, amit el szeretnék mondani neki! Ha csak egy esélyt kapnánk az élettől! Ez a legfőbb vágyam!

Néha úgy érzem, csak áltatom magam, hogy valaha is elfelejtem. Máskor meg komolyan gondolom. Van egy dalszöveg, ami nagyon megfogott. Angolul jobban hangzik, de leírom a magyar változatot.

2013. június 22.

Ide aztán bemásoltam a dalszöveget végig. Nyilván linkeltem volna a youtube videót, ahogy most is, ha működött volna papír alapon. Vagy ha lett volna youtube. Nahát! Még mindig üvöltve énekelem és még mindig tudom kívülről a szövegét!

Szerdán Gomez ágyában ébredtem. Előtte este barátoztunk, kilátást mutatott a budai oldalról (honnan máshol) és egész végig olyan fos kedvem volt, amire nem találok magyarázatot. Hányszor ábrándoztam arról, mi lenne, ha  én is ott lennék velük a teraszon, háttérben a Parlamenttel. És ott voltam. És nem akartam ott lenni. Egy ilyen vákuumlyuk a semmibe, vagy egy csillagkapu kellett volna. Persze akárhova visz, magamat kell elviselnem, szóval tulképp pont olyan jó volt itt is, mint máshol.

Aztán ültünk az autóban és Gomezbarátja berakta a két kedvenc számomat egymás után és ültek előttem és énekelték. ÉS ÉN MIÉRT NEM? Egy cseszett buborékfólia mögött éreztem magam. Nyugtáztam, hogy nekem most boldognak kellene lennem és ennyi. Hazamentünk és szeretkeztünk (mit tudom én, akkor dugtunk), pizzát rendelt, tv-t néztünk (politikai műsort, mi ez, valami teszt, baszdmeg?), feküdtem az ölében és mesélt magáról  a konyhában. Órákon keresztül. A középiskolai töritanáráról, a szülei nevelési elveiről, a bátyja hülyeségéről, a munkatársairól, akikből sok van és név szerint kis színes sztorikkal. Elalvás előtt összebújós, simulós, egymás szemébe nézős csemegék és én szorongtam. Gondolom nem érezhetem jól magam, mert akkor fáj, ha nem lesz megint. 

Aznap délután leutaztam Pótanyuhoz, hogy akkor majd ő rendberak. És mindent megtettem, hogy ne kelljen a lelkemmel dolgozni. Inkább magamra rántottam azt a polcot és két napot együtt töltöttem Ábellal. Igen. Tudom. Igen, tudom, de nem tudom. Csak.

Megláttam a magas férfit seggig érő raszta hajjal és próbáltam felfedezni benne az én babaarcú, kék szemű szerelmemet. Lassan szoktam a hangját, a tekintetét és egyszercsak bumm, ott volt. Mint egy puha, jó illatú takaró egy fázós este. Vagy egy drogos flashback. Amikor nem csak emlékszel rá, hanem újra ott vagy. Legyen inkább a meleg takaró. Egy érzés-flashback. Pillanatokra elvesztünk egymás szemeiben, de azok tényleg pillanatok voltak. Mert megterhelő volt belenézni. Mert nem azt láttam, ami most ő, hanem a fiút, akinek oda tudtam magam adni teljesen. Akivel ment a karba beledőlős bizalom-próba. 

Második nap a kertjükben szedtem le a szárítókötélről a shortomat és egy pillanatra igazán ott voltam. Belegondoltál már valaha, milyen meghitt dolog valakinek a szárítóköteléről levenni a ruhákat? Oda-tartozás érzés. Ahogy mesélt arról, mit fog művelni a házzal, hogyan építi át a kertet, láttam magam előtt az egészet. De úgy, hogy én is a része voltam. Lenyűgözött a férfiasság, ami áradt belőle. Hogy kivágja, megtervezi, megépíti, lefesti, megszereli. Uralja a szerszámokat, tudja is használni és láttam, hogy szépen is dolgozik. Van ebben valami tesztoszteron-szagú. Izgató.

Táj, majdnem buktad a pénzedet! Voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, itt maradok, dugunk éjjel-nappal (ez fontos rész) csinálunk nagy kék szemű gyerekeket és akkor én most boldog leszek. Kidobom a faszba az okostelefonomat meg a fancy cuccaimat és jó asszonya leszek az uramnak. Aztán fejben két büdös nagy pofon magamnak és máris jobb lett. (Itt jegyzem meg, csúnya dolog a legjobb barátnétok szexuális életére fogadásokat kötni. Csak mondom)

Nagyon nehéz volt elengedni újra. Kiszakítani magam a puha takaróból vissza a realitásba, ahol felfalnám ebédre. Tízóraira. De jó volt újra átadni magam és bízni. Tudni, hogy rajtam múlik, hogy lesz. Tudna szeretni. Nem mondom, hogy újra, mert lehet tényleg igaza volt a kis fruskának pár sorral feljebb és valóban nem múlnak ezek el. A szemetek. De az a dolguk, hogy munkáljanak bennem. Nekem meg hogy dolgozzak velük. Hogy ne Gomezen verjem le az összes alulműködő kapcsolatom fájdalmát. 

Nézzük a tényeket. Két nap alatt elértem, hogy Ábel szerelmes, hiányzom neki és belátta, hogy egy barom volt. Hogy ettől nekem mi lett jobb, azt nem tudom, de szenved. Yeeeey! Ezt akartam, nem? Hogy neki is ugyanúgy fájjon, mint nekem. Mert az jár nekem. A bosszú, az elégtétel. Miért is? Mert nem tudtam, hogy a második szakítás utáni egy év kimaradt az életéből. Folyamatosan részeg volt, vagy be volt tépve, elvesztette a munkáját, megverték párszor csúnyán és egy balesete is volt. Azóta nem vágatta le a haját, így lett seggig érő raszta. Így már értem az anyukája szemében a páni félelmet, amikor megjelent velem Ábel a kapuban. Ő csinálta végig vele, nem én. 

2001 november 10. 

Na, a buli. Szóval átmentem Ancsához, kölcsönadta a csizmáját, aztán én átmentem a Nikihez, úgy volt, hogy megyünk Billiárdba, de későre készültünk el, egyből a buliba mentünk. Pangás volt, mindenkit ismertünk. Unatkoztam. Kimentünk cigizni. Elszívtam vagy fél doboz cigit. Közben Ancsa is megjött az új pasijával. Világos, hogy csak a Petin akar bosszút állni. Kimentünk dumálni, ő leült és csak üldögélt olyan 1 órán keresztül majd össze-vissza rókázott. Közben megjött a Peti, őrjöngött, neki akart menni az új fiúnak, de nem találta. Akkor mondtam a srácnak, hogy vigye haza az Annát. Kérdezte, hogy itt van-e a Peti. Mondtam, hogy igen, de ne nagyon menjen ki, mert be van baszva és nem tudja, hogy mit csinál, de nem hallgatott rám és kirohant.

Közben kiderült, hogy a Niki is pipa rám, mert ő akart összejönni az új fiúval. Ki voltam borulva, berohantam az öltözőbe, bevágtam magam után az ajtót és elkezdtem duzzogni. Ekkor vettem csak észre, hogy ott volt a Jánosi Andris, meg még egy srác.  Aztán elkezdtünk dumálni. Olyan fél vagy háromnegyed óra múlva mentem vissza. Közben Niki haragudott rám, mint állat, mert azt hitte, hazamentem Ancsával. Csacsi még odaállít hozzám, hogy az új fiúnak tetszik a Niki. Erre odamentem én is hozzá, hogy nem akar-e összejönni a Nikivel. Mondta, hogy ő akarna, csak nincs idő, mert mindjárt megy a busza. Aztán odament végül. Ez volt olyan fél 11 körül. Meguntam az egészet, kimentünk cigizni.

Megismerkedjünk a lányok pár haverjával. Volt piájuk (bor), amiből huzira megittam egy csomót. Kicsit beálltam tőle. Visszamentem az öltözőbe a Jánosi Andrishoz meg a haverjához. Szegény Andris vagy hússzor megkérdezte, hogy járnék-e vele. Mind a hússzor elküldtem a picsába. De a haverja nem nézett ki rosszul. Bement a srác a mosdóba, én meg utána. Egyszer csak azt vettem észre, hogy smárolunk. Már olyan fél órája csináltuk és elég ciki lett volna megkérdezni, hogy mi a neve, hát nem tettem. Utólag tudtam meg, hogy valami Tibi. Már javában tapiztuk egymást, amikor ránk nyitott az Andris. Kicsit égő volt a helyzet, de nem zavartattam magam, kiküldtem a francba. Aztán eljött az éjfél, mindenki húzott haza. Nikivel még átmentünk a Billiárdba, ott volt pár huszonéves srác, jól elvoltunk velük. Mondták, hogyha unatkozom, majd ők felpörgetnek. De aznap már ezt nem igazán igényeltem.

2013. június 17.

Alig hiszem el, hogy soha semmilyen komolyabb atrocitás nem ért az ilyen alkalmakkor! Minden sora ennek a naplónak meglepetéseket tartogat. A benne szereplő emberek nagy részéről fogalmam sincs, hogy kicsoda, ennél nagyobb baj, hogy ezt az Emmát sem ismerem, akiről a történet szól. Azóta kialakítottam magamról egy képet, ami kiválóan működik kifelé és befelé is. 

Vajon akkor is ennyire kellett a visszaigazolás kívülről, vagy csak egyszerűen kamasz voltam és nem foglalkoztam azzal, kit bánthatok? Mondjuk attól, hogy most foglalkoztat, ugyanúgy bántom őket. Ez normális. Igen, az. A helyzet nem normális, amiben vagyok. Ha Gomeznél alszom, akkor mivel bántom kevésbé a férjemet? Ha szólok előre, hogy figyi, ez van, vagy ha megint utólag tudja meg? Valójában tökmindegy. Annak ellenére, hogy tudjuk, mi a helyzet és válunk, érzelmileg akkor is megterhelő a szitu. Még úgy is, hogy szuper-toleránsnak mutatja magát. Ma szeretett volna gumit adni, ha esetleg lefeküdnék Ábellal a héten. Csütörtökön vagy pénteken találkozunk. G. szerint dögös. Szexis és dekadens. És ú, meg jaj. Persze ettől én is másképp néztem rá. Tényleg dögös? Jár a pont érte, ha dugunk? 

Ki osztogatja a pontokat és mi van, ha sokat gyűjtök belőle? Magamra rántom az egész polcot, én már látom. Ábránd csak, hogy szépen le lehet zárni egy házasságot. Ábránd csak, hogy Gomezzel folytathatjuk ezt a... valamit, anélkül, hogy bármelyikünk sérülne. Egész jó anyagokat küld, hogy mi mindent művelne velem, lelkes meg minden, de ebben most nekem nincs benne a lelkem. Még az igazi vágyam sem. Valahol érzem én azt, hogy nem bírok el ennyit egyszerre. És azt is, hogy most ő az, akinek ki kellene esnie a képletből. Buta ragaszkodásból, vagy mert nem akarom megbántani, mégis folytatom. De ha most itt lenne, nem művelnék vele semmit sem. Úgy egyedül összegömbölyödnék és csak pihennék. És csinálom is. És jól esik. Fizikai fájdalmat okoz felemelni a telefont. nincs kedvem senkivel sem csacsogni. Csak jönnek a gondolatok, felismerések, de ez most nem az az agyalás. 

Arról, miért kellett most ez az egész. Hogy miért választott engem a hivatásom, hogy miért akadt be pont ez a terület. Mert az autik megengedhetik maguknak, hogy ne legyenek tökéletesek. És mégis azok. Just the way they are. Honnan tudta Gomez, mi a hívó-érzés, gondolat, amivel akkor betalál? Piszok kis mázlista valószínűleg, amellett, hogy elég jól rám érzett. Nem lehetne valahogy átmenteni az érzéseket, vágyat akkorra, amikor készen leszek rá? 

2001. november 8.

Meghalt az egyik évfolyamtársam. Leukémiás vagy rákos volt. Amíg járt suliba, haverok voltunk. Nem barátok, de jól elvoltunk. Minden nap beszéltem vele. Egy csodálatos akaraterővel megáldott ember volt. Tavaly úgy volt, hogy jobban van.. Még gyűjtött is az iskola a műtétjére. Tavaly év végén bejött, hogy ő vizsgázni szeretne. 

A halálában igazából az rázott meg, hogy annyi idős volt, mint mi. Annyi minden kimaradt az életéből! Szerelem (szex), házasság, karrier, gyerekek, szép öregkor. És ennyi erővel bármelyikünkkel megtörténhet.

Ma kaptam egy kettest angol dolgozatra, egy négyest(!) matekdolgozatra és egy ötöst német feleletre.

Tök jól elvagyok a Krisztiánnal. Jól néz ki, aranyos azt hiszem...nem, ez hülyeség. Ja, drogozik a drága. Viszont gitározik egy együttesben, helyes, velem kedves és...állj, állj, állj!

Apropó drog, volt ma egy drogos előadás a suliban. Kb. hatodszor elmondták ugyanazt, mint pár éve már minden évben. Volt egy tökjó videófelvétel modellekkel, különböző drogos szituációkról. Mindegyik után megálltunk megbeszélni, hogy mi mit tennénk ebben az esetben. Meg el kellett játszani egy kínálásos helyzetet. Hogy hogyan utasítanánk vissza. Hát, én nem tudom... Ki tudja...

Holnap lesz a Halloween buli. Ott lesz Gergő is (a Niki helyes unokatesója).

2012. június 14.

Az iskolai drogprevenciónak abban a formában, ahogy nekünk tolták a képünkbe, az égvilágon semmi értelme sincs. Az egyetlen, ami hatással volt, jóval később, érettségi előtt egy rendőr Budáról. Sötét haj-atléta-bőrdzseki combo, az osztály fele azonnal felajánlotta volna magát neki, mondjuk úgy rögtön és a helyszínen és azzal kezdte, hogy kiküldte az osztályfőnököt és rácsukta az ajtót. Erre még mi is kivettük a fülhallgatót, abbahagytuk a körömlakkozást (a sminken azért pár vonást még igazítottunk, biztos, ami tuti), ő pedig azzal az erős felütéssel indított, hogy: nem mondom, hogy a drog rossz. WTF??? A legjobb prevenciós alkalom volt evör.

Aztán persze délután a Millenárison eltoltunk egy kövér dzsót és kiröhögtük. De akkor is.

Holnap fétisbuli a lányokkal. Nem lesz ott ismerős faszi. Senki. Ez maga a mennyország!

Gomezzel álmodtam. Egy tengerparton voltunk, de nem nyaralni, hanem ő ott dolgozott. Sokat. Alig volt otthon, a napjaim nagy részében csak vártam rá. Amikor hazajött, veszekedtünk. Elmondta, hogy van egy lány, egy munkatársa... és közben megnyugtatóan mosolygott, hogy azért ez köztünk nem változtat semmin. Elment fürödni és én utána mentem. A kádban feküdt, valamit mondtam neki és akkor hirtelen iszonyú fájdalom nyilallt az egész hasüregembe, medencémbe. Összerogytam, fordult egyet a világ és amikor kinyitottam a szemem, minden csupa vér volt. Nem is tudtuk, hogy babát várunk. Annyira fájt mind a kettőt elveszíteni egyszerre, hogy könyörögtem a megváltó ébresztésért.

Csak nem múltak a menstruációs görcseim, pedig már a második nap, betudtam ennek a rémálmot, bekaptam egy NoSpa-t és igyekeztem szépen hozzáállni ehhez a napsugaras délelőtthöz. Tizenegy körül még mindig nem múlt a tompa görcs és egyszer csak az egész medencémen olyan fájdalom cikázott át, mintha szét akarna hasadni és annyira erősen, hogy elfutotta a könny a szememet és elsötétült a világ. Valahogy feljutottam az emeletre, addig teljesen leizzadtam, itt egyet hánytam és ívbe feszült a testem a fájdalomtól. Még órákkal később is érzem az "utórezgéseit". Ez nem görcs volt.. és az álmom tükrében különösen félelmetes.

2001. november 6.

Ma marha jó napom volt. Viszonylag jó lett a matekdogám és csináltam egy listát azokról a pasiktól, akikkel most, per pillanat járnék. Nem feltétlenül sorrendben.

1.Krisztián (10 C)
2. Zsolti (10 C)
3. Norbi (8 A)
4. Ábel
5. Balázs (9 A)
6. János (9 C)
7. M. (kb. születésem óta ismerem)
8. Maja (Ábel haverja)
9. Josh Hartnett
10. Niki unokatesója, Gergő

Na milyen vagyok? Még nem volt szívem kitörölni Ábelt a listáról,de már nincs olyan előkelő helyen. Josh Hartnett amúgy a szívem-lelkem. Most jót röhögtem magamon, mert ugyanúgy ábrándozom a fiúkról, mint az "éretlen" osztálytársaim! Nem is változtatott rajtam olyan sokat ez a szerelem! Különben is, 14 éves vagyok, az a dolgom, hogy éretlen kis fruska legyek. Az Ancsa barátja nyilatkozta azt rólam, hogy tipikusan annyi évesnek nézek ki, ahány vagyok. Megsértődhettem volna, dehát tényleg fiatal kis csitri vagyok, nem? De nekem így a jó és végre úgy érzem, rendeződött minden körülöttem! Főleg annak örülök, hogy kezdem visszaszerezni az elveszettnek hitt barátaimat és közben megpróbálom (több-kevesebb, de inkább több) sikerrel megtartani az újakat is. 

2013 június 12.

Fáradt vagyok. Nem tudom tartani a lépést magammal. Százszor megfogadtam, hogy kicsit pihentetem a szálakat, ehelyett folyton újakat hozok be, hogy lekössék az energiáimat.

Odabaszósan szexi képet küldök magamról M.-nek, (igen, aki a fenti listán is ott van), hogy begyűjtsek tőle pár elcseszett bókot arról, hogy öröktől fogva barátok vagyunk és azok is maradunk, szóval akár dughatnánk is.

Kicsit flörtölök ezzel, csöppet húzom azt és hipp-hopp a fejemre nőnek. Mert amikor három féltékeny fasszal kell egy nap megküzdenem, akkor elbujdosnék a világ elől: Oldd meg barátom! Nélkülem! Csak mert együtt kell élnem némelyikükkel, nyugalmat erőltetek magamra és felveszem a legtürelmesebb tündér-álarcot. Lehet ez a tanév vége, de pattogzik a máz, hullik a vakolat, valakit csúnyán meg fogok bántani.

Nem értek egyet CsernusÁval, hogy én nem ilyen vagyok. Valahol ez is én vagyok. Hogy minek nézek ki kívülről, az megint egy másik dolog. Mostanra például még mindig fiatalabbnak, mint amennyi vagyok. És már nem is bántódom meg rajta. Ancsa pasija büszke volt mind a 18 évére és a kurva sok eszére és a következő nyáron belevitte a 15 (!) éves barátnőmet egy hármasszexbe, amivel évekre megnyomorította a lelkét. Az tett minket barátokká, hogy egy nyáron veszítettük el a szüzességünket. Ha a lányom eléri az ivarérett kort, bezárom a szobájába. 

Ha meglátok egy normális értékrendű, ártatlan fejű 14 évest és beleképzelem a fejébe az akkori gondolataimat. Olyan kicsik, annyira gyerekek!

2001. november 5.

Szám-tech órán írtam egy smst Ábelnak. Ez volt benne: "Szia, én vagyok az a lány, aki lenézett téged. Ma beszéltem az Ancsával, Csak annyit, mondok, akit szeretünk, azt nem nézzük le." Szóval ennyi. Szeretném, ha válaszolna, de nem hiszem, mert majdnem biztos, hogy megy tanácsot kérni az Istitől, ami ugyebár egyértelmű bukás számomra... Tényleg, meg lehetne játszani azt, hogy kicsit megkörnyékezem Istit, hátha hajlandó lesz bevallani egy-s-mást. És véletlen be lenne kapcsolva a diktafonom és véletlenül felvenné az egészet. 

Ja, új telefonunk van. Biztos jobb, mint az ősrégi tárcsás, bár azt is megszoktam.

...