2002. február 5.

Néha nem jó, ha az álmok valóra válnak. Járunk Matyival. De nem szeretek vele lenni, meg kidobni sem akarom, De végül úgyis az lesz. A mozi után megdumáltuk, hogy elmegyünk valahová, 8-ra meg jött a Máté Daewoo Maitizzal. Láttam, hogy javítani akar a kapcsolatunkon. Bemutatott a haverjának, el akart vinni bulizni, ráadásul Zombára. Azt hazudtam neki, hogy megdumáltuk Annával már előbb, hogy hozzá megyek bulizni. Szóval Matyival 10-es busszal átmentünk Tolnára és a Billiárdba mentünk. Én már akkor rájöttem, hogy nem igazán kell nekem a Matyi. Túlságosan ragad rám. A Mátéban jobb, hogy titokzatosabb és lazább a kapcsolatunk. Nem tudom, hogyan rúgjam ki a Matyit.

Másik dolog a Máj. A levelezőtársam. Ha nem hív fel, tökre hiányzik, annyira feldob mindig. Azt hiszem, talán bele tudnék szeretni. Édes nagyon.

De annyira erősen kötődöm még mindig az Ábelhoz. Olyan jó lenne, ha itt volna velem, átölelne és elmondaná, hogy ez az egész félév csak egy tévedés, hogy szeret és hogy soha többé nem akar elhagyni. 

Holnap lesz a szülinapom. Már kaptam egy tábla Milka csokit, meg egy táviratot nagyiéktól. Anyuci kinn süti a tortámat. Az lenne a legszebb szülinapi ajándék, ha megkapnám a munkát és az Ábel visszajönne. Csak ennyit kívánok az élettől. Persze ez is bőven sok. Hogy sikeres legyek (a munkában) és boldog (Ábellal). Bár vasárnap együtt voltam Mátéval (nem szexuálisan) sokat sétáltunk és dumáltunk. Majdnem olyan felhőtlenül boldog voltam, mint Vele. Egy picit összeszorult a szívem a gondolatra. Megfogadtam, hogy a fordulónkig, lehetőleg előtte felhívom, visszaszerzem. Már rájöttem, hogy nem nagyon lehetek mással boldog. Úgy hiányzik.

Más. 5-ös lett a történelem témazáró nagydolgozatom! Ilyen sem volt minimum 7. óta! Azt hittem, elszállok örömömben, amikor megtudtam. Ma nem voltam suliban. Szúr a hátam, mint állat. Lehet hogy nem tüdőgyulladás, csak becsípődött egy ín vagy izom, azért fájhat. Szednem kell a Cataflamot, mint a menstruációmra, szóval az kivételesen volt itthon. Beszedem 3 napig. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a szülinapom.

Kedvesem! 

Holnap lesz a szülinapom. Számadást készítettem az eddigi 15 évemről. Az egyik legboldogabb időszak az volt, amit együtt töltöttünk. Álmomban sokszor még mindig együtt vagyunk. Csak átölelsz és tudom, hogy szeretsz, érzem a szívdobbanásodat és...Na jó, ez hülyeség. Az Anna meg Peti biztatnak, hogy küldjem el neked a leveleket, amiket a szakításunk óta írtam neked. Nem merem, valószínű úgysem olvasnád el. Meghallottam előbb a Crystaltól a Vigyázz rám-ot. Azt hittem, összecsuklom a fájdalomtól. Tudom őrültség, hogy szeretlek és csak zaklatásnak veszed, de a szívemnek nem tudok parancsolni. Az előbb a szívem mélyéről szakadt fel egy szó: MIÉRT?

Miért kell más, miért nem jó? Miért nem szól már szépen a szó?
Emlékszel még? 
Szeress úgy, ahogy én, ez minden, amit kérek.
Ahogy én, úgy ölelj át lét karoddal végre.
Tudnom kell, hogy te nem hagysz el
Talán nálad megpihennék már.

Megfogalmazódott bennem egy mix két dalból, idézetből. Szerintem nagyon találó, egyszer csak úgy kijött a tollamból. 

"Hazug volt minden egyes vers
Álom volt minden nyugodt perc
Az én szívem sokat csatangolt, de már okult
Halandó csak halandót szerethet halhatatlanul.

Ebben a rohadt városban minden rád, illetve ránk emlékeztet, nem hiszem el, hogy téged nem. Bár lehet, hogy ezek csak nekem nagy dolgok, számodra csak apróságok. Nos nem tudom, de az lenne a legszebb születésnapi ajándék, ha hallhatnám a hangodat. A telefonszámom 06-30...

Szia: Emma

2014. szeptember 24.

Egy éve "nem járunk együtt" fetlifeos arccal. Félig nála élek, de még mindig nincs elköteleződés, nyűg és nyavalya. Tök jól kezeli a hisztijeimet, tök jól kezeli a Gomezes helyzetet. Mert hogy van helyzet és mindent elmondunk egymásnak. Legutóbb, amikor Gomeznél jártam (nyáron valamikor) az maga volt a tökély. Tényleg. Végre valami igazi. Mint egy jó hamburger félévi diéta után. Tökéletes volt. A beszélgetés, a csókolózás, az elalvás (összebújva, összekulcsolt kézzel, közben a Dirty Dancing zenéje szólt) Mint minden alkalommal, amikor megérint a boldogság szele, kézen fogva jön vele a pánik: mindjárt vége, mindjárt vége! Jött akkor is menetrend szerűen, de elküldtem. Csak feküdtem ott és elfogadtam, hogy ez csak erről a percről szólt és hálás voltam ennek az egy estének, hogy aztán feltöltődve álljak neki a következő diétás hónapoknak.

Gondoltam én. és elméletben tök jó is volt. Még reggel is jó volt, amikor eljöttem, nem veszekedtünk, ami önmagában kuriózum, sőt üzenetet is írt, hogy sajnálja, ha furán viselkedett. Ho-ho-hó, felnőtten, kongruensen kezelem a helyzetet, befogadó és türelmes vagyok, csupa mosoly és szeretet.

Tartott ez addig, amíg másnap átmentem fethez, ahol elkezdett bennem gyűlni a feszkó. Egyre jobban belepörgettem magam, szapultam mert nem jött haza időben, mert egy drogos lányt pátyolgatott két napig (nem érdekel volt-e valami, mit gondolnak mások?). Egyszer aztán belekezdtem: Igazából az a bajom, hogy... és kitaláltam valami bullshitet, amivel még jobban belepörgettem magam a dühömbe. Majd másodszor is nekifutottam: Igaziból nem veled van baj...csak féltékeny vagyok. Értetlen volt. Harmadszorra kiböktem: Igazából nem is féltékeny vagyok, hanem bűntudatom van, mert Gomezzel voltam. Kérdezte, ez miért baj? Összevesztünk, rossz volt? 

És itt összeomlottam, bele a karjaiba:
-Ohhhholyan tökéhhhéletes vooolt! 
-De ez miért baj?- közben szorosan tartott, mert a lábaim felmondták a szolgálatot
-Mert nem vagyunk együtt, mert nem lehet állandó ez a tökéletesség, mert nem működik. Mert ez ami kettőnk között van, működik és az nem és választottam, de nehéz.
Eltolt magától és a szemembe nézett:
-Ez ami köztünk van, nincs. Az ami Gomezzel van, az valódi. Ne engedd őt el.
Bőgtem, mint egy szamár. Újra odahúzott és azt kérdezte:
-Kérsz bablevest?
"Miii, összeomlik az életem, egy roncs vagyok, érzelmileg rottyon és komolyan azt kérdezi, kérek-e bablevest. Tuti nem normális, szociopata beteg állat"
Kifelé csak kerek szemmel néztem, szipogtam és azt mondtam, nem tudom. Ott hagyott és mire visszajött, már abbahagytam a bőgést, csak nagyon nagy, nagyon kék, krokodilkönnyes szemekkel néztem, ahogy a teli tényér forró levessel bekacsázik és elém rakja. És tudjátok mit? Segített. Álomba simogatott és vége volt a krízisnek.
Hát így vagyunk mi.

Hullám szerűen begyűjtök pár hódolót jellemzően akkor, ha nagyon eluralkodik a semmi a lelkemben. Mint a Végtelen Történetben amikor a semmi elkezdni felfalni Fantáziát. Még a Tinderre is rápróbáltam, másfél hét után kuka, untatott. Nem ismerkedem, nem kavarok senkivel, nem foglalkoztat. Az kell, hogy rajongjanak, meg akarjanak és ennyi elég. A legtöbb igényemet fet kielégíti, a vágyódásom tárgya pedig még mindig Gomez. Írtam neki is levelet, mert miért ne, annyival voltam érettem tizenévesen, hogy akkor nem küldtem el.

Ezt találtam minap: "Talán már nem tudunk leveleket írni, hozzászoktunk a net villámvallomásaihoz, a gyorsan emészthető tényközlésekhez, s amikor valami igazán fontosat szeretnénk mondani, már nem találjuk a formát. Benne ragadtunk az éjszakai világmegváltások bizonytalan gondolatfoszlányaiban, s ha már nincs más, maradnak a vicces beszólások, egymás szolid alázása, s marad az egymás mellett elbeszélés művészete." Egyszer egy rosszul sikerült szilveszter után panaszkodtál,hogy magányos vagy, mint a templom egere. Óriás önuralommal, de nem javítottalak ki. És most ez a mondat jár újra és újra a fejemben napok óta. Teregetés közben, reggel ébredés után, villamoson, szinte bárhol-bármikor rám tud törni, annyira, hogy észre sem veszem és már ott vannak a könnyek. És nem beszélek róla senkinek. Pedig az terápiás. Ugye. Meg az alkohol, meg a munka, meg a barátok- haverok, meg a sport, meg a játék, meg a pszichodráma csoport. Az van, hogy felépítesz magadnak egy világot, egy kényelmes otthont, életet és jön valami, ami lerombolja az egészet. És akkor újraépíted. Gondolom ez az élet, meg fejlődés. Mindig próbálod kicsit biztosabb alapokra helyezni, kevesebb rizikóval, közben kimarad valami. Az én világomat kevés dolog rezgetheti már meg. Nem kötődöm a szükségesnél jobban emberekhez, tárgyakhoz, helyekhez. Két éve kezdtem érezni azt, amit sokáig nem mertem nevesíteni, hogy szerelmes vagyok beléd. Mintha az egész ilyen áradás, vagy vízesés-szerű sodró valami lenne, ami ellen nem tehettem semmit. Még jóval korábban, amikor a metróban hátrafordultál és felismertél és elterült az a mosoly az arcodon, az a szeretet a szemedben, ahogy nem illik egy idegenre nézni. Olyan volt, mint egy flashback, csak előre. Flashforward. Hogy abban a pillanatban azt éreztem irántad, amit csak évekkel később fogok. Érted? Meséltem már neked erről? Szóval ha visszapörgetem, olyan, mintha nem lett volna választásom. Ez jutott nekem. Hogy a levelezőtársam lettél, a barátom, a terapeutám, a megmentőm, a szeretőm, a lelkitársam, aztán lassan eljussunk a: "Mi van a Gomezzel? Semmi. Kár. Kár."-ig. A bátrabbak, vagy pofátlanabbak, mint a Drew, felteszik a miért kérdést is, de amikor azt mondják: Pedig annyira összeilletek... akkor pofán tudnám őket vágni. Mittudomén, nem akarsz kapcsolatot, nem velem akarod, nem vagy belém szerelmes. Ezt osztotta a gép, lehet ezzel is együtt élni. De hiányoznak a gondolataid, a leveleid. Akkor is, ha most eleged van és sötét gondolataid vannak, azok is a tieid. Szent Iván éjjel (van valami babona ezzel kapcsolatban, majd utánanézek) azt álmodtam, hogy hozzám került az esküvői meghívód. Aprólékosan le volt benne írva, képekkel illusztrálva, hol ismerkedtetek meg, hogy jutottatok el idáig. Fájt persze, de benne volt a döbbenet is: Én miért nem tudtam róla? Semmiről. Kevesen vannak, akikhez szorosan kötődöm, de te azzá váltál és szeretnék tudni rólad. És ne mondd, hogy dolgozol és nincs időd élni, mert gondolataid attól még vannak.

Ennyike. Nem válaszol érdemben. Ott azért tudhattam volna, hogy ideje elengedni. Mégis visszahoztam a halálból ezt a "kapcsolatot" egy újabb adag levelezés, egy újabb tökéletes este erejéig, aztán annyi. A legutóbbi törés azt hiszem az volt, amikor elmondtam neki fetet. Éreztem, ahogy dobog a szíve és remeg és összefüggéstelenül beszél: Azt hittem, hogy csak velem dugsz így, tudom hogy én is mással, de az nem ilyen és azt hittem, az velem van. Kapaszkodtam belé és próbáltam elegendő érzelmet telepatikusan átküldeni mert tudtam, ha kiengedem az ajtón, elveszítettem. És így is volt, megírta, a 655. szakítós levelet 15 perccel később. Persze visszaépítettem a bizalmát ameddig tudtam, de soha többé nem kérdezett fetről. Biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy van. Egyszer még kicsúszott a száján, hogy nem érdemes velem beszélgetni, mert a valódi kérdéseire nem adok választ. Persze, mert azokat nem kérdezed meg, Édes! De minden alkalommal egyre nehezebb volt azt a mesterséges egy estét felépíteni, amikor tökéletes szerelmes párt játszunk. Egyre több lett "amiről nem beszélünk" 

Beszéltem helyette Drew-al, sokat. Gyakorlatilag párhuzamosan lettünk nagyon jóban vele és Gomezzel, ők legjobb barátok. Jellemzően egy ében mondjuk háromszor találkozunk, vacsizunk és megbeszéljük, mi történt velünk az elmúlt 4 hónapban. Ezen kívül bulikban és fb-on. Aztán nyáron valami megváltozott. Talán ott kezdődött, hogy Ancsa (igen ő, aki 2001-ban is) összekavarodott vele valami buliban és láttam Drew-t "csajozni". Elmentünk vacsizni és valamiért kiöltöztem.  Bezárták ránk az éttermet és még átmentem hozzá inni meg szívni és kanapén fetrengeni a világ dolgait megfejteni. Majd hívtunk egy taxit és hazamentem. Sziget után megint együtt végeztünk, nála kötöttem ki egy kis afterra és ezúttal nem mentem haza. Együtt aludtunk és tökéletes volt. A reggel, az összhang, az hogy természetes vele lenni. Majdnem az egész másnapot is együtt töltöttük, kora délután reggeliztünk, hazahozott. Meghatott, hogy végig tartotta a határokat, egy félreérthető mozdulata nem volt. Aztán egyre többet beszélgettünk facebookon, viberen, minden nap. Megfejtettük mennyi az élet, a világmindenség meg minden és magunkat igyekeztük tisztába tenni, Még két randi árán mondjuk hogy sikerült, de nem vagyok maradéktalanul elégedett. Mi a faszom volt ez??? Miért pont ő? Aztán ahogy korábban gépeltem a Májra vonatkozó sorokat a régi naplómból egyre erősödött a gyanúm, hogy hasonló lehet a jelenség gyökere. Az összhang. Hogy összekeverem az intimitást a vonzalommal. Annyira nagyon vágyom rá és olyan kevés embert engedek ennyire közel magamhoz, hogy abból minél többet akarok, akivel ez sikerül. Attól még van bennem egy jó nagy adag bűntudat, hogy elárultam Gomezt, bár fizikailag nem történt semmi, de ha az ő cipőjében járnék ebben a helyzetben, bizony mondom néktek, nem kicsit szorítana minden oldalról.

Hosszan keringett még bennem egy gondolatsor arról, hogy nem tudom elhinni, hogy szeretnek mert én sem tudok szeretni és folyton kívülről várom a megerősítést, de sosem elég, de valahogy nem jön ki belőlem ez most hosszan. Legyen ez egy mementó, hogy valamikor írok róla.

Emlékeztető magamnak: Gomez miatt kezdtem el tornázni januárban, mert volt egy olyan képzetem, hogy jobban fog szeretni, ha még tökéletesebb vagyok. Meg is jegyezte teljesen lenyűgözve nyáron, hogy sokkal jobb a seggem és a mellem is nagyobb, mint amikor legutóbb találkoztunk, de ettől nem keresett többet és nem szeret jobban. Most hogy próbálom elengedni (inkább kevesebb, mint több sikerrel) mintha a lelkesedés is alább hagyott volna. Szeretném a következő bejegyzésemkor azt írni, hogy belsővé tettem a motivációmat és nem hagyom abba a több mint féléves munkát, mert nekem jobb a közérzetem és szeretem csinálni, magam miatt. Ámen.