2001. november 4.

Amúgy még mindig úgy gondolom, beszélnünk kéne a dologról. A szerelem nem egy koszos zsebkendő, amit akkor dobunk ki a kukába és felejtünk el, amikor akarunk. Ha csak feleannyira szeretett, mint én őt, akkor feleannyit is szenved miattam, már az halálos dózis. Nem is tudom, hogy lehettem ilyen hülye. Ennyit szenvedni egy pasi miatt. Jó ő nem egy pasi, hanem az első szerelem. Belegondoltam, mi lesz, ha majd 10 év múlva olvasgatom a naplómat, megmosolygom a mostani önmagamat és arra gondolok: Hol volt az még a nagy szerelemtől? De igenis, ez az volt. Ábrándokkal, csalódásokkal teli első szerelem!

2001. november 4.

Ezt a szöveget a földrajz füzetemben találtam. Mi mindenre nem jó a földrajz óra! Amúgy dögunalom, meg a tanárt sem bírom: ripacs kis seggfej, de a gondolataimat le tudom itt jegyezni: Úgy érzem, én már kinőttem a reménytelen szerelmek korából. Bárcsak örökre elfelejthetném az Ábel-ügyet szerelmestől, mindenestől együtt.

Felvettem vele a kapcsolatot. Kinyitottam a naplómat és benne ragadtam. Kiderítem, mire lesz ez jó nekem. Kiolvasom a sorok közül, hogyan tovább. Megkérdem a 14 éves Emmát.