2001. november 4.
Amúgy még mindig úgy gondolom, beszélnünk kéne a dologról. A szerelem nem egy koszos zsebkendő, amit akkor dobunk ki a kukába és felejtünk el, amikor akarunk. Ha csak feleannyira szeretett, mint én őt, akkor feleannyit is szenved miattam, már az halálos dózis. Nem is tudom, hogy lehettem ilyen hülye. Ennyit szenvedni egy pasi miatt. Jó ő nem egy pasi, hanem az első szerelem. Belegondoltam, mi lesz, ha majd 10 év múlva olvasgatom a naplómat, megmosolygom a mostani önmagamat és arra gondolok: Hol volt az még a nagy szerelemtől? De igenis, ez az volt. Ábrándokkal, csalódásokkal teli első szerelem!
2013. június 10.
Természetesen vicces és patetikus, de hol az a kamasz, aki nem? A nagy szavak mögött meg ott a tisztánlátás. Lesz még egy pár fiúka, akinek emlékszem a nevére és írtam is róla a vastag, fekete fedeles naplóba, de olyan, aki tudattalanul, de alapjaiban beállította a férfiakhoz való kötődési mintáimat, rajta kívül csak Apukám és a férjem.
Megmosolyogtatóak a kamasz-szerelmek, és kevésbé tűnnek meghatározónak, mint a nagy lélegzetvételű "komoly kapcsolatok". Volt lehetőségem utánkövetni egy srác életét, akit ekkoriban ismertem meg, később közöm lett hozzá, dobtam, fél év mosolyszünet után újra beszéltünk. 12 éve ismerem, azóta a barátom, az elmúlt 8-ban pedig megkérdőjelezhetetlen és megkerülhetetlen az életemben. A férjem szerint én "basztam őt el". Tegyük fel, hogy minden férfi tabula rasa a nőkhöz való viszonyulása terén (nyilván nem, anya-gyerek kapcsolat szinte mindent meghatároz, de ezt most söpörjük le). Ha ők is tiszta szívvel, széles mosollyal, lobogó nyállal mennek házhoz a lófaszért kamaszkorukban, hány fiút ültettem fel a szopórollerre gondatlan tini picsa koromban? Őt biztosan. Mégsem gondolom, hogy felelős lennék az elcseszett kapcsolataiért. Mint ahogy Ábel sem az az enyémekért. Igen, hasonlítanak helyzetek, de ez nem az a fiú, nem az a játék. Hogy egy meghatározhatatlan gyomorgörccsel állok hozzá Gomezhez, mióta rájöttem, hogy szerelmes vagyok belé, az lehet egy flashback a múltból, ami belém ülteti a parát, hogy bántani fog, lehet egy sejtés a jövőből, vagy simán az érzés velejárója.
A túl szép és túl jó félelme. Gyönyörű a szememnek, meglátom magam az övéi mélyén és teljesen fel tudok oldódni benne. Amikor becsukja őket és átadja magát az élvezetnek, hogy teljesen birtokba veszi a testem. Mint egy kisgyerek a sütit. Mohón, egészen az övé vagyok arra az időre. A karja, amikor szorítja a nyakamat. Amikor hátulról lenyomja a kanapéra a felsőtestem és a tenyerével tartja a hátam. És ugyanaz a tenyér tartja a hátam akkor is, ha fáradt vagyok, szorongok vagy a bánatomat hallgatva átölel. Erősen. Vagy a két kezébe veszi az arcomat és nézi, mintha le akarná fényképezni az érzelmeket. "Jövök haza hozzád!...ha lenne most kulcsod hozzám.. vidd el a virágaidat.. megszárítom a hajad...nem bántottalak... félek a ködben... semmi sem tiszta."
Mondjuk, hogy próbáltunk ebből az évek óta kialakult lelki kötödésből, törődésből és a felszínre tört fizikai vonzalomból kihozni valamit, de nem jön össze. Viszont jókat dugtunk. De az önáltatás, hogy ettől semmi sem változott.
