2001 november 10. 

Na, a buli. Szóval átmentem Ancsához, kölcsönadta a csizmáját, aztán én átmentem a Nikihez, úgy volt, hogy megyünk Billiárdba, de későre készültünk el, egyből a buliba mentünk. Pangás volt, mindenkit ismertünk. Unatkoztam. Kimentünk cigizni. Elszívtam vagy fél doboz cigit. Közben Ancsa is megjött az új pasijával. Világos, hogy csak a Petin akar bosszút állni. Kimentünk dumálni, ő leült és csak üldögélt olyan 1 órán keresztül majd össze-vissza rókázott. Közben megjött a Peti, őrjöngött, neki akart menni az új fiúnak, de nem találta. Akkor mondtam a srácnak, hogy vigye haza az Annát. Kérdezte, hogy itt van-e a Peti. Mondtam, hogy igen, de ne nagyon menjen ki, mert be van baszva és nem tudja, hogy mit csinál, de nem hallgatott rám és kirohant.

Közben kiderült, hogy a Niki is pipa rám, mert ő akart összejönni az új fiúval. Ki voltam borulva, berohantam az öltözőbe, bevágtam magam után az ajtót és elkezdtem duzzogni. Ekkor vettem csak észre, hogy ott volt a Jánosi Andris, meg még egy srác.  Aztán elkezdtünk dumálni. Olyan fél vagy háromnegyed óra múlva mentem vissza. Közben Niki haragudott rám, mint állat, mert azt hitte, hazamentem Ancsával. Csacsi még odaállít hozzám, hogy az új fiúnak tetszik a Niki. Erre odamentem én is hozzá, hogy nem akar-e összejönni a Nikivel. Mondta, hogy ő akarna, csak nincs idő, mert mindjárt megy a busza. Aztán odament végül. Ez volt olyan fél 11 körül. Meguntam az egészet, kimentünk cigizni.

Megismerkedjünk a lányok pár haverjával. Volt piájuk (bor), amiből huzira megittam egy csomót. Kicsit beálltam tőle. Visszamentem az öltözőbe a Jánosi Andrishoz meg a haverjához. Szegény Andris vagy hússzor megkérdezte, hogy járnék-e vele. Mind a hússzor elküldtem a picsába. De a haverja nem nézett ki rosszul. Bement a srác a mosdóba, én meg utána. Egyszer csak azt vettem észre, hogy smárolunk. Már olyan fél órája csináltuk és elég ciki lett volna megkérdezni, hogy mi a neve, hát nem tettem. Utólag tudtam meg, hogy valami Tibi. Már javában tapiztuk egymást, amikor ránk nyitott az Andris. Kicsit égő volt a helyzet, de nem zavartattam magam, kiküldtem a francba. Aztán eljött az éjfél, mindenki húzott haza. Nikivel még átmentünk a Billiárdba, ott volt pár huszonéves srác, jól elvoltunk velük. Mondták, hogyha unatkozom, majd ők felpörgetnek. De aznap már ezt nem igazán igényeltem.

2013. június 17.

Alig hiszem el, hogy soha semmilyen komolyabb atrocitás nem ért az ilyen alkalmakkor! Minden sora ennek a naplónak meglepetéseket tartogat. A benne szereplő emberek nagy részéről fogalmam sincs, hogy kicsoda, ennél nagyobb baj, hogy ezt az Emmát sem ismerem, akiről a történet szól. Azóta kialakítottam magamról egy képet, ami kiválóan működik kifelé és befelé is. 

Vajon akkor is ennyire kellett a visszaigazolás kívülről, vagy csak egyszerűen kamasz voltam és nem foglalkoztam azzal, kit bánthatok? Mondjuk attól, hogy most foglalkoztat, ugyanúgy bántom őket. Ez normális. Igen, az. A helyzet nem normális, amiben vagyok. Ha Gomeznél alszom, akkor mivel bántom kevésbé a férjemet? Ha szólok előre, hogy figyi, ez van, vagy ha megint utólag tudja meg? Valójában tökmindegy. Annak ellenére, hogy tudjuk, mi a helyzet és válunk, érzelmileg akkor is megterhelő a szitu. Még úgy is, hogy szuper-toleránsnak mutatja magát. Ma szeretett volna gumit adni, ha esetleg lefeküdnék Ábellal a héten. Csütörtökön vagy pénteken találkozunk. G. szerint dögös. Szexis és dekadens. És ú, meg jaj. Persze ettől én is másképp néztem rá. Tényleg dögös? Jár a pont érte, ha dugunk? 

Ki osztogatja a pontokat és mi van, ha sokat gyűjtök belőle? Magamra rántom az egész polcot, én már látom. Ábránd csak, hogy szépen le lehet zárni egy házasságot. Ábránd csak, hogy Gomezzel folytathatjuk ezt a... valamit, anélkül, hogy bármelyikünk sérülne. Egész jó anyagokat küld, hogy mi mindent művelne velem, lelkes meg minden, de ebben most nekem nincs benne a lelkem. Még az igazi vágyam sem. Valahol érzem én azt, hogy nem bírok el ennyit egyszerre. És azt is, hogy most ő az, akinek ki kellene esnie a képletből. Buta ragaszkodásból, vagy mert nem akarom megbántani, mégis folytatom. De ha most itt lenne, nem művelnék vele semmit sem. Úgy egyedül összegömbölyödnék és csak pihennék. És csinálom is. És jól esik. Fizikai fájdalmat okoz felemelni a telefont. nincs kedvem senkivel sem csacsogni. Csak jönnek a gondolatok, felismerések, de ez most nem az az agyalás. 

Arról, miért kellett most ez az egész. Hogy miért választott engem a hivatásom, hogy miért akadt be pont ez a terület. Mert az autik megengedhetik maguknak, hogy ne legyenek tökéletesek. És mégis azok. Just the way they are. Honnan tudta Gomez, mi a hívó-érzés, gondolat, amivel akkor betalál? Piszok kis mázlista valószínűleg, amellett, hogy elég jól rám érzett. Nem lehetne valahogy átmenteni az érzéseket, vágyat akkorra, amikor készen leszek rá?